Szigetvár külterületén, a város központjától csupán 3 kilométer távolságra található Turbék települése, melynek kegytemploma a mai napig zarándokhely. Amennyiben Szigetvár közelében jártok, mindenképp érdemes megtekinteni a különleges kőtemplomot és annak lélegzetelállító környezetét.
A néphiedelem szerint a Baranya megyei településen temették el a Szigetvár ostrománál elhunyt Szulejmán szultán szívét és belső szerveit, majd nyolcszögletű, aranyozott kupolájú türbéjét a török uralom után lebontották, helyére pedig egy fakápolnát építettek.
A fatemplomot a XVIII. század második felében kőtemplommá alakították, főoltárárára pedig a Segítő Boldogasszony képének mása került. A turbéki templom különlegessége a beltéren kialakított szenteltvíztartó, amely a muszlim ima előtti rituális mosakodás célját szolgálja.
A lépcsőként beépített faragott kövek mellett többek között ez is utal a török vonatkozásra.
A turbéki templom ma ismert alakját az 1910-es évek elején elvégzett átalakításoknak köszönheti, a beltéren található Angster orgonát pedig legutóbb 1983-ban rekonstruálták. Az épület mögött egy remetelakot is felfedezhetünk, amely egészen a közelmúltig a kegyhely gondozásával megbízott ferences remeték lakhelye volt.
Nagyboldogasszony napján a környékbeli magyar, német és horvát katolikusok felkerekednek, hogy tiszteletüket tegyék közös búcsújáró helyükön. Emellett a templom emléktábláját olvasva kiderül, hogy a mohamedán törökök számára is szent hely, ezért sokan zarándokolnak el a napfelkeltében különösen gyönyörű Turbékra.
Csoportos látogatóknak előzetes bejelentkezés szükséges!
Turbéki templom 7900 Szigetvár, Turbék külterülete szigetvar.hu