Vízparti barangolás Budapest közelében: A Velencei-tó térségének rejtett kincsei

A magyarországi nagy tavak közül a Velencei-tó fekszik a legközelebb Budapesthez, ami egyben átok és áldás is: egyrészt partjai mindig dugig vannak fürdőzőkkel, másrészt, ha úgy hozza kedvünk, csak felszállunk a vonatra, és háromnegyed óra múlva már mi is a boldog pancsolók tömegét gazdagíthatjuk. Hasonlóan a Velence Korzó híres sárga ülőpadjaihoz, most mi is hátat fordítunk a strandoknak, és helyettük a Velencei-tó térségének egyéb kincseivel fogunk foglalkozni.

Fotó: Aktív Magyarország

Hazánk harmadik legnagyobb természetes tava két párhuzamos törésvonal között alakult ki 12-15 ezer évvel ezelőtt, vízellátását számos patak mellett a most már egyre ritkább esőzések táplálják. Az elmúlt másfél évezredben tizennégyszer száradt ki, legutóbb 1863 és 1866 között, amikor is a Császári és Királyi 10. Huszárezred tisztikara és három százada gyakorlatozott a medrében.

Átlagosan 1,5 méteres mélységének köszönhetően ez Európa egyik legmelegebb tava, nem ritka a 26-28 Celsius-fokos vízhőmérséklet sem, így mindenféle teketóriázás nélkül belevethetjük magunkat a vízi élvezetekbe.

De mi mégsem így teszünk, hanem a gárdonyi vasútállomásnál biciklire pattanunk, hogy 33 kilométer megtétele után elmondhassuk magunkról: körbetekertük a Velencei-tavat! Csodáljuk meg a kilátást a Dinnyés felé tartó szakaszon a Sarvajc-kereszt és -kilátó tornyából, lessünk bele a helyi madárvilág titokzatos életébe, majd pedálozzunk tovább Pákozdig.

Sarvajc-kereszt és kilátó / Fotó: Zsenits Gyula

A ligetes erdőben kialakított Pákozdi Pagony Arborétum és Vadaspark, illetve a közeli Katonai Emlékpark felkeresése után Velencén a Korzó és szabadstrand kellemes tengerparti hangulattal csábít pihenésre, mielőtt a tó déli partján visszatérnénk Gárdonyba.

blank
Pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhely / Fotó: Aktív Magyarország

Bakancslistás élményeink sorát még tovább gazdagíthatjuk, ha útközben kisebb kitérőkkel meglátogatjuk a világ legnagyobb vitézszobrát, a Miskahuszárt, majd a Sukoró mellett magasodó, körpanorámás Bence-hegyi-kilátóról is vetünk egy pillantást a tóra és a Bakony hullámzó hegyvonulataira.

blank
Bence-hegyi-kilátó / Fotó: Aktív Magyarország

Gránit földtani tanösvény

Látványos bicikliutak mellett izgalmas gyalogtúra-útvonalak is átszövik a Velencei-tó vidékét. A fő attrakciót hazánk legidősebb geológiai formációi, a 300 millió éves gránit ellipszoidok, ismertebb nevükön pákozdi ingókövek jelentik, de a természetvédelmi terület gazdag élővilága sem okoz majd csalódást.

A könnyen teljesíthető, nagyjából 6 kilométer hosszú körtúra a pákozdi Ingókő utcából indul, amit busszal a Honvéd utcai megállóból tudunk megközelíteni. A gravitáció törvényeinek látszólag ellentmondó pozícióban egyensúlyozó gránitgolyókat a tölgylevéljelzéssel ellátott gránit tanösvényen fedezhetjük fel, amelynek egy szakaszán a hagyományos (sárga sáv, sárga háromszög, piros kereszt) túrajelzések segítik majd haladásunkat.

blank
Pákozdi ingókövek / Fotó: Aktív Magyarország

Körtúra Pázmándon

Egykoron fortyogó láva hömpölygött itt, ma túrázók és sziklamászók kedvelt terepe. A Velencei-hegység keleti oldala látványos sziklaalakzataival és álbarlangjaival vonzza a szemet gyönyörködtető úti célt kereső kirándulókat. A Pázmándi Kvarcitsziklák Természetvédelmi Területről remek kilátás nyílik Budapest, Százhalombatta és a Duna felé, míg a Zsidókő-hegy neve és keresztjei egy bizonyos Rózenfeld Eszter csodával határos gyógyulásának emlékét örökítik meg, ami az egykoron itt élt Hevenessy Gábor jezsuita szerzetes közbenjárására történt. A hegyről leereszkedve ne hagyjuk ki a vízimalmot és a tájházat, majd induljunk vissza túránk kiindulópontjához.

blank
Pázmándi vízimalom / Fotó: Aktív Magyarország

Bodza-völgyi barangolás

Kalandozásunk Sukorón veszi kezdetét: a település többek között a Velencei-tó medencéjére nyíló festői kilátással, a népi építészet nádfedeles mintapéldányaival és tradicionális magyar fogásokat kínáló vendéglőkkel is büszkélkedhet. 1702-ben épült református templomához kötődik a magyar történelem egyik fontos eseménye: itt tartották az 1848. szeptember 28-i haditanácsot, melyen Kossuth honvédei a pákozdi csatát készítették elő. Számos természeti látnivalót kínál az uszkve 12 kilométeres körtúra: a Bodza-völgy és a Hurka-völgy égig érő sziklafalai, az Angelika-forrás, a Gyapjaszsák, az Olasz gránitfejtő és a Likas-kő felkeresése remek egynapos program lehet.

blank
Bodza-völgy / Fotó: Aktív Magyarország

A Velencei-tó vidéke ötször

Sikerült meghozni a kedvetek egy velencei hétvégéhez? Akkor mutatjuk, milyen kulturális, gasztronómiai, családi és aktív programokkal tudjátok még teljesebbé tenni az élményt!

Kultúra: Halász-kastély

Kápolnásnyék ékszerdobozát, a Halász-kastélyt 1810 körül építtette korai klasszicista stílusban ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főadószedő. Később a Dabasi-Halász családhoz került a kúria, aminek örököse, Gedeon az épület bővítésébe fogott, és a kor divatjának megfelelően kisebb díszkertet alakított ki körülötte. Munkáját fia, ifjabb Halász Gedeon folytatta, aki 1910-ben neobarokk kiskastélyt varázsolt a családi fészekből, a kertből pedig valódi angol parkot. A II. világháborúban lakhatatlanná vált épület 2016-ban született újjá, ma pedig hangulatos kastélykoncertekkel, állandó és időszaki kiállításokkal, köztük egy a Szent Koronát bemutató installációval várja az érdeklődőket.

blank
Fotó: Halász-kastély, Kápolnásnyék (Facebook)

Gasztronómia: Lics Pincészet

Lics Balázs családi borbirtoka a Velencei-tó északi partján, Pákozdon nyújt aromákban gazdag bepillantást a magyar borkultúrába, mindezt festői környezetben, panorámás kilátással a Velencei-hegység vulkanikus déli lankáira. A pincészet szíve az 1750-es években épült dézsmapince és az azt körülvevő, árnyas terasz, ahonnan a katonás sorokba rendezett szőlőtőkék rengetegének látványa mellett a Szekszárdon és Budafokon is tevékenykedő Lics család hűsítő és sokszorosan díjnyertes boraiban gyönyörködhetünk. Egyéni és csoportos borkóstolásra is van lehetőség, amik keretében olyan borkorcsolyák közül válogathatunk, mint a káposztás pogácsa, vagy a nokedlivel és savanyúsággal tálalt vörösboros pincepörkölt.

blank
Fotó: Lics Pincészet (Facebook)

Családi program: Pákozdi Pagony

A Mészeg-hegy oldalában elterülő Pákozdi Pagony Arborétum és Vadaspark először 1990-ben nyitott meg, az azóta végbement fejlesztéseknek hála pedig ma többfunkciós családi kirándulóhelyként szolgálja kicsik és nagyok ismeretterjesztő szórakoztatását. A több mint 7 hektáros területet felölelő vadasparkban testközelből figyelhetjük meg az emukat, a szarvasokat és a muflonokat, de madárröpdékre és a vízi világ feltérképezésére kialakított megfigyelőpontokra is bukkanhatunk. Mindemellett 15 méter magas kilátóból vizslathatjuk a Velencei-tavat körülölelő, vadregényes tájat, sőt, kalandjátszótér, erdei tanösvény és tűzrakóhelyek is várják a természetrajongó családokat.

blank
Fotó: pakozdipagony.hu

Vízi kalandok: Úszóláp vízi tanösvény

Nem volt elég az aktív kikapcsolódásból? Az Úszóláp vízi tanösvény tökéletes napközi program! Vízitúránk az agárdi hajóállomásról indul, és egy rövid nyíltvízi evezés után már bele is vethetjük magunkat a szigetekkel és rejtekutakkal szabdalt nádasok közé. Egy keskeny átjáró visz minket a Lángi-tisztásra, amelynek nyugati része a Velencei-tavi Madárrezervátumhoz tartozik és emiatt csak szakvezetéssel látogatható. Innen dél felé fordulunk és egészen az Alsó-éri-tisztákig lapátolunk, ahonnan a Dinnyés-Kajtori-csatorna bejáratát vesszük célba. Egy szűk, egyenes átjáró vezet ki minket a nádasból, majd vissza Agárdra. A könnyebb tájékozódás érdekében érdemes vezetett kenutúrához csatlakoznunk, vagy letöltenünk a túraútvonalat a telefonunkra.

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Esőprogram: Vál-völgyi kisvasút

Ha az időjárási viszonyok miatt a túrázás és a fürdőzés ki vannak zárva, a Vál-völgyi kisvasútra akkor is számíthatunk! A felcsúti Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum közötti, majdnem 6 kilométer hosszú, keskeny nyomtávú vasútvonalon közlekedő kisvonat első megállójánál a magyar focitörténelem aranykorába nyerhetünk mélyebb betekintést, majd bebarangolhatjuk a Pancho Aréna díjnyertes épületét. A második megálló az egykori Székesfehérvár-Bicske vonal egyik legszebb indóháza, ahol egy finom feketével frissíthetjük fel magunkat, hogy aztán feltöltődve hagyjuk magunkat elveszni az alcsúti Habsburg-kastély varázslatos angolparkjában.

blank
Fotó: valvolgyikisvasut.hu