Erdővel körbeölelt völgyben bújik meg a Mecsek varázslatos kis községe

A Mecsek keleti részén fekvő Óbányát egyesek csak a magyar Svájcként emlegetik, páratlan természeti szépsége és jelentős mértékű német lakossága miatt. A község különleges hangulatának köszönhetően közkedvelt célpontja a kirándulóknak.

Fotó: Györkő Zsombor

A falu lényegében egyetlen egy utcából áll, melyen az Öreg-patak csorog végig, két oldalán pedig többségében takaros tornácos parasztházak sorakoznak. A mesebeli utcakép valószínűleg a közeljövőben sem fog változni, hiszen védetté nyilvánították, ehhez a romantikus és régies hangulathoz pedig a helyiek is ragaszkodnak.

Fotó: Györkő Zsombor

A rövid utca bejárása után érdemes az Óbányai-völgy felé vennünk az irányt, ami számtalan természeti kinccsel csábítja a túrázókat. A Kéktúran útvonalán elindulva első állomásunk a Pisztrángos-tavak lesz, majd a völgyben haladva további különlegességekkel találkozhatunk.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Gondolunk itt a Steinmalomtól Kisújbányáig az erdő egyes részein megtalálható kis vízesésekre, melyeket a közeli patak eróziós hatásának köszönhetünk. Külön kiemelnénk közülük a mohával fedett Csepegő-sziklát, ami a környék egyik legfőbb látványosságaként vonzza a völgybe a természetkedvelőket.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A Csepegő-sziklától tovább haladva újabb zubogó hangra lehetünk figyelmesek, ekkor már biztosan tudhatjuk, hogy rátaláltunk a környék egy újabb gyöngyszemére, a néhol akár 25 centiméteres lépcsőkkel tarkított Ferde-vízesésre. A vízeséseket tápláló patakokon többször is átkelünk majd a túra során, ezért készüljetek ehhez megfelelő, vízálló cipővel.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A túra közben érdemes kicsit megállni és figyelni, hiszen egyedülálló növény- és állatvilággal büszkélkedhet a térség.

A kellemes, őszi kirándulás után mindenképp érdemes útba ejteni az Óbányai Miniarborétumot is, amit egy helyi házaspár alakított ki a saját kertjében, majd nyitott meg az érdeklődők számára.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A növényeket több mint húsz éve gondozzák, így mára saját kis varázskertet alakítottak ki kerti tóval, díszkerttel és pihenőkkel, erre pedig egyre többen felfigyeltek. A látogatás ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött!

Mutatunk még néhány okot, amiért kihagyhatatlan program ellátogatni a Mecsekbe: