Budapesten és több vidéki nagyvárosban is jelentősen meghatározzák a látképet a magasba emelkedő, sok emeletes panelépületek, amik országszerte majdnem 2 millió embernek biztosítanak otthont.
A hivatalos definíció szerint a lakótelep olyan lakóépületek összessége, amik egy időben és stílusban épültek, az adott település egyéb épületeitől pedig megkülönböztethetően, egységes telepet alkotnak. Ugyan a lakótelepekkel kapcsolatban a legtöbben a panelépületre asszociálnak, nem feltétlen ez az egy épületfajta alkothat lakótelepet: annak ellenére, hogy elsőre meglepő lehet, többek között például a magyarországi Bauhaus mintapéldája, a Napraforgó utcai lakótelep is ilyennek számít.
Mindent a panelházakról
Az előre gyártott vasbeton elemekből készült, Magyarországon átlagosan 20-30 méter magas épülettömbök van, hogy irodaházként vagy szállodaként funkcionálnak, elsődleges céljuk azonban minél több lakóhely biztosítása, minél könnyebb kivitelezéssel.
A második világháború utáni lakáshiánnyal megnőtt az igény a gyorsan, olcsón és könnyen kivitelezhető lakóházak iránt: 1949-ben közel 265 ezer lakáshiányt regisztráltak az országban, melynek nagy részét a fővárosban jelentették. Hasonló volt a helyzet a keleti blokk többi országában is, így a Szovjetunióban megkezdődtek a tervek a probléma orvoslására, ám jó pár változtatást kellett eszközölni az eredeti terveken, amíg az ötlet működőképes lett.
Legelőször, a pártfőtitkár után hruscsovkaként emlegetett épületekkel kezdődött meg az építkezési hullám, ám az akkor megtervezett épületek egyáltalán nem voltak praktikusak, ahogy az ezt javítani próbáló alternatív megoldások sem.
Végül, a Brezsnyev pártfőtitkársága idején megálmodott liftes, körülbelül 270 cm belmagasságú, a kor viszonyaihoz képest nagy alapterületű lakásokkal teli páremeletes épületek állták meg a helyüket, így ez a fajta épülettípus terjedt el a szocialista országokban és ez tekinthető a ma ismert panelházak elődjének.
A tömegtermelés berobbanása
Az 1950-es években országszerte megindult a 3-4 emeletes lakóházakból álló lakótelepek felhúzása, annak ellenére, hogy ekkor még egy telep csupán 700-800 lakásból állt, azok már saját fürdőszobával voltak felszerelve, ami az azelőtt épült bérházakra még nem volt jellemző.
A hivatalosan elsőnek számító kísérleti, több emeletes panelházat 1959-ben, Dunaújvárosban avatták fel, amit hamarosan még több követett. A panelházak gombaszerű elterjedése az 1961-ben meghirdetett 15 éves lakásépítési tervnek volt köszönhető, amelyben több százezer lakás elkészítését tűzték ki célul.
Mindehhez nagy löketet adott, hogy a szocialista állam az 1960-as évek második felében felvásárolta a hazai házgyárakat, így a panelépületek vasbeton elemeit és egyéb tartozékait gyorsabban tudták előállítani. A gyorsan és típustervek alapján legyártott panellapoknak köszönhetően hamar felhúzták egymás mellé az újabb és újabb épületeket, többek között ekkor készült el a József Attila-lakótelep is.
Az egyes panelházakból álló lakótelepek külön városrészként is működtek: a lakóházak között játszóterek, focipályák várták a fiatalokat, az épületek földszintjeire pedig kávézók és közértek költöztek.
A lakótelepek aranykora
Az 1970-es évektől elinduló népességnövekedés miatt ismét felmerült a lakáshiány problémája, ezért a bajokat megelőzve a párt kezdeményezte az újabb panelházakból álló lakótelepek építtetését. Az új épületeket egyre inkább a város peremén lévő kihasználatlan, üres területekre tervezték, hogy minél több lakást tudjanak kialakítani.
Az olcsó alapanyagok és az indokolatlanul rövid határidő erősen a minőség rovására ment, így sok esetben a frissen beköltöző lakókra maradt az egyes hiányosságok és hibák kijavítása. Az ekkor már 10 szintes, központi fűtéssel felszerelt házakból álló telepek már 35-45 ezer főt tudtak elszállásolni, ahol a közért és kávézók mellett fodrászatok, mozik, különböző üzletek és több esetben kultúrházak is helyet kaptak.
Ekkor épült többek között a 17 ezer lakást felsorakoztató Újpesti-lakótelep, illetve a 16 ezer lakással rendelkező Újpalotai-lakótelep, amik összesen 80 ezer embernek biztosítottak otthont.
A pártvezetés rendkívül büszke volt a jól és gyorsan működő lakásprogramra, amit mi sem mutat jobban, hogy az 1986 nyarán Budapestre látogató Gorbacsov házaspárnak többek között a Gazdagréti-lakótelepet mutatták meg, mint a szocializmus működésének tökéletes példáját.
A panelhelyzet ma
Az 1980-as évek közepéig még folytatódott a lakótelepek rekordszerű növekedése, ám az olajválság és a megnövekedett költségek miatt egyre összecsapottabb, kevésbé színvonalas épületek készültek. Egyre többen kezdtek magántőkéből építkezni, amit a párt egy kis változatossággal akart megakadályozni: a sivár, már unalmasnak számító betonrengetegeket különböző tetővel és homlokzattal dobták fel, de ez sem tette vonzóbbá a vevők számára.
A rendszerváltás után a félkész lakótelepeket még befejezték, azóta pedig közel 800 ezer panellakás épült meg. Ugyan egyre több helyen szorulnak felújításra az egykor megépült betonépületek és egyre több szükség lenne a korszerűsítésükre is, tagadhatatlan, hogy megépültekkor ténylegesen segítettek a lakáshiányon és sok családnak biztosítottak otthont.