Ha névről nem is ugrik be, képről mindenkinek ismerős lehet az a jellegzetes háztípus, ami még mindig jelentősen meghatározza a főváros kertvárosának és a vidéki utcáknak a látképét. A panelházak mellett a szocializmus egyik legnépszerűbb épülettípusából rengeteget építettek az 1960-as és 1980-as évek között, országszerte jelenleg kb. 800 ezer pedig még mindig áll.
Becsapós név
Ugyan a takaros családi házakat mindenki kockaházként vagy Kádár-kockaként ismeri, a kifejezés több szempontból sem fedi a valóságot, hiszen nem kocka alakú épületekről van szó, és nincs semmi közvetlen közük Kádár Jánoshoz. A sátortetős házak gombaszerű elterjedése ugyan egybeesik Kádár János hivatali idejével, illetve az egységes és olcsón felépíthető házak a szocializmus eszméjével is egybecsengenek, nem a politikus szorgalmazta vagy támogatta megépítésüket.
A „vidéki panelek” elterjedése
A kockaházak a korábbi, nyeregtetős parasztházakat váltották le, elsősorban azokon a területeken, ahol gyakoriak voltak az árvizek. Idővel egyre többen fedezték fel a bennük rejlő lehetőségeket és a háztípus előnyeit, az egyszerű tervezésű és kivitelezésű, olcsó alapanyagokat igénylő épületek így hamar elnyerték az emberek tetszését országszerte. A négyzetes alaprajzú, általában 100 nm alapterületű, alápincézett, főleg földszintes épületek falát az utcafronton általában két ablak díszítette, a parasztházakra jellemző tornác megszűnésével pedig a kertből egyenesen a ház konyhájába, vagy előterébe lehet belépni.
Több szempontból is előrelépést jelentettek ezek az épületek, többek között, ha a vezetékes víz még sok helyen hiányzott is, a kockaházakban külön fürdőszoba épült. A kockaházak elterjedése egybeesett a második világháború pusztítását helyreállító tömeges lakásépítési programmal, aminek keretében megállás nélkül épültek a panelházak a lakótelepeken, így a falvakban és a kertvárosokban megjelenő új háztípusra sokan csak vidéki panelként hivatkoztak.
Egységesből egyedi
A Kádár-kockák külsejét és a belső terek elosztását tekintve kétségtelenül egységesek voltak, a bennük élő lakók mégis mindent megtettek, hogy egy kis egyediséget varázsoljanak a sablonos épületre, és saját ízlésükre szabják otthonaikat. Egy kockaházakkal teli falun végigsétálva még ma is láthatjuk ezek nyomait: annak ellenére, hogy ugyanaz a háztípus díszít egy települést, mégis sok kitűnik a többi közül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sokan az épület befestésével dobták fel házukat, amikhez akár extrémebb színeket is választottak, mások a vakolat felületével kísérleteztek, hogy a sima falfelület ne legyen olyan unalmas, a legkreatívabbak pedig akár geometriai alakzatokkal, csempével vagy mozaikkövekkel ékesítették lakóházukat.
Bombaszerű berobbanás, majd hanyatlás
A kockaházak bombaszerű robbanása a 60-as évek elejére tehető, csakúgy, mint az “álkockák” megszületése is. Ezek azok a hagyományos parasztházak voltak, amik plusz szobával és sátortetővel bővítve a külső szemlélőnek egy Kádár-kocka benyomását keltették. A 70-es évek egy kis változást hoztak a családi házak életében, a lakóházak egyre több átalakításon estek át: a négyzetes alaprajzot lassan felváltották az L-alaprajzú változatok, egyre többen építették be a tetőteret, illetve bővítették plusz szobákkal, raktárakkal vagy műhelyekkel az épületet. A kockaházak terjedése a 80-as évek elejére csökkent, a jól bevált és máig sokak által használt épületeket pedig leváltotta a jóval nagyobb, több emeletes, alpesi tetővel ellátott, Európában már nagy népszerűségnek örvendő háztípus.