Az erdélyi Gyilkos-tó misztikus mására bukkanhatunk a Bakony szívében

Kevesen tudják, hogy nem feltétlenül kell Erdélyig utaznunk ahhoz, hogy az egyszerre vadregényes és sejtelmes Gyilkos-tó különleges látványában lehessen részünk.

Fotó: Kerekes Norbert

Elég csak a Bakonybél közelében elterülő Hubertlak felé vennünk az irányt, itt található ugyanis a helyiek által csak bakonyi Gyilkos-tóként emlegetett Hubertlaki-tó, amely szinte tökéletes mása erdélyi társának. A hatalmas fák ölelésében kialakított tó igazi nyugalomsziget, ezáltal ideális pihenőhely a túrázóknak, hiszen a környékén sem sok emberrel találkozhatunk.

Hivatalos nevét a közeli Hubertlakról kapta, amely a környékbeli vadászatok kedvelt kiindulópontja volt egészen 1967-ig, ekkor ugyanis egy szörnyű tűzvész miatt teljesen leégett az Esterházy család itt álló háromszintes vadászkastélya. A tó mellett ma Szent Hubertus, a vadászok védőszentjének emlékműve áll, így emlékezve a régi időkre.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Az 1980-as évek közepén mesterségesen felduzzasztott tavat a területen élő vadak itatására hozták létre, sima víztükrét pedig több helyen is megtörik a kivágott fák csonkjai. A tó helyén ugyanis korábban égerliget terült el, ennek nyomait láthatjuk egészen a mai napig.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

A tavat útba ejthetjük egy bakonyi kirándulás részeként, ha pedig elfáradnánk, a tó körül kihelyezett padok gondoskodnak a pihenésről. A Hubertlaki-tó minden évszakban más és más arcát mutatja, ezért érdemes visszatérni az év bármely szakában.

További izgalmas látnivalókat is rejt a Bakony: