5 kihagyhatatlan látnivaló az ország legrégibb városában, Szombathelyen

A nyugat királynőjeként emlegetett Szombathely Magyarország legrégibb városa, tele történelmi nevezetességek mellett csodálatos természeti látnivalókkal.

Fő tér

Szombathely egyedi, háromszög alakú Fő tere valószínűleg már a 13. században is jelenlegi helyén terült el, sőt vannak, akik szerint a főtéren szombatonként tartott vásárok, piacok után kapta a város a nevét. A település szíveként funkcionáló Fő téren régmúlt századokban épült barokk, klasszicista és eklektikus lakóépületek váltogatják egymást, illetve a tér nyugati oldalán találjuk a Szentháromság-szobrot, amelyet még a 18. században emeltek az 1711-es pestisjárvány áldozatainak emlékére.

Augusztus 25-28. között különösen érdemes lesz Szombathelyre látogatni, hiszen ekkor rendezik meg a nagyszabású Savaria Történelmi Karnevált, amely a római alapokra épült belváros 29 helyszínén közel 300 program és több mint 150 fellépő várja a látogatókat.

Fotó: Györkő Zsombor

Csónakázó-tó

A szombathelyiek első számú pihenőhelye kétségkívül a városközponttól tisztes távolságban elterülő két mesterséges tó környezete, amely aprókavicsos sétaösvényekkel, eldugott padokkal, romantikus hidakkal és aktív kikapcsolódási lehetőségekkel csábítja a zöldbe a helyieket. Míg a Horgásztó – nevéhez híven – a horgászok paradicsoma, a Csónakázó-tó mentén hangulatos csónakház kínál vízibicikliket és csónakokat bérlésre, de akár egy finom kávét is elkortyolhatunk itt, miközben a víz megnyugtató tükrét csodáljuk.

Fotó: Györkő Zsombor

Bartók Terem

A szombathelyi zsinagóga monumentális épülete Magyarország tornyos zsinagógáinak egyik első képviselője, amely Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján készült el 1880-ra, hogy a növekvő helyi zsidó hitközösség otthonául szolgáljon. A zsidóság II. világháború évei alatt zajló deportálása után a hitközösség mindössze 97 tagja maradt Szombathelyen, akik azonban nem tudták fenntartani és felújítani a megrongálódott zsinagógát. 1968-ban a pártbizottság áron alul megvásárolta az épületet, amely belső átalakítások után, 1975-től hangversenyteremként működik.

9700 Szombathely, II. Rákóczi Ferenc utca 3.

Fotó: Getty Images

Kámoni Arborétum

Szombathely szélén találjuk a 2010-2011-ben felújított Kámoni Arborétumot, amely a nyári nyitvatartás szerint (október 15-ig) reggel 9 és este 7 óra között várja a természetben sétálni vágyókat. Az arborétum büszkélkedhet az ország legnagyobb fenyő-, rhododendron-, illetve azáleagyűjteményével, de sziklakertre, a természetbe illesztett művészeti installációkra, vadregényes tóra és fahidakra is bukkanhatunk itt, ha úgy döntünk, teszünk egy kellemes sétát a gyöngykavicsos ösvények egyikén.

9700 Szombathely, Szent Imre herceg utca 84/B | Weboldal

Fotó: Getty Images

Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

Az Iseum Savariense nem csupán az ország, hanem a világ egyetlen, teljesen rekonstruált római templomban működő múzeuma, amely betekintést enged a Római Birodalom mindennapjaiba. 1955 őszén bukkantak az egyiptomi eredetű Isis istennő templomának márványfaragványaira Szombathelyen, majd nem sokkal később felszínre hozták a hatalmas épületegyüttes maradványait. A rekonstruált szentély 2011 óta ókori vallástörténeti múzeumként működik, melynek méltán népszerű állandó kiállítása mindenki számára érthető módon mutatja be a feltárt régészeti leleteket.

9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 6-8. | Weboldal

Fotó: Getty Images

Mutatunk még néhány izgalmas látnivalót Szombathely közelében: