Látványos biciklis körtúra tárja fel a Balatonfüred-környéki falvak romantikáját

Ha az alapos és aktív országjárás híve vagy, fedezd fel Balatonfüred dimbes-dombos vidékét egy biciklis körtúra keretein belül! Az útvonal hossza mindössze 45 kilométer, látnivalókban azonban nem szűkölködik.

Útvonal: Balatonfüred – Balatonszőlős – Pécsely – Vászoly – Dörgicse – Balatonakali – Balatonudvari – Örvényes – Aszófő – Balatonfüred

A 45 km-es útvonal Balatonfüredről indul, az első, ötkilométeres szakaszt a Vázsonyi úton tesszük meg nyugati irányba, a festői szépségű dombok ölelésében fekvő Balatonszőlős felé tekerve. Innen Pécselynek indulunk tovább, ahol röpke egyórás kapaszkodás után megcsodálhatjuk a 14. században épült Zádor-vár romjait, de akár ki is hagyhatjuk, az így nyert időt pedig eltölthetjük a vászolyi Szent Jakab-forrás táplálta Forrás-tó partján vagy a Kuti-Kerti Kisvendéglő teraszán.

Forrás-tó, Vászoly / Fotó: László Orsolya

Vászoly után egy 9 kilométeres szakasz, majd pedig a két középkori templomromjáról híres Dörgicse következik. Az impozáns műemlékek mellett ajánlott felkeresni a Levendula Major lila mezejét is, aztán viszont délfelé vesszük az irányt, és meg sem állunk Balatonakaliig. Az üdülőfalu túl sok látványossággal nem szolgál, strandolni pedig ráérünk majd később, két gombócnyi szünetet viszont nyugodtan engedélyezhetünk magunknak.

Dörgicse / Fotó: Levendarium Dörgicsei Levendula Major

Következő megállónk a 71-es főút által kettészelt Balatonudvari települése, melynek temetőjében több tucat, szívalakúra faragott sírkövet találunk. Még mielőtt a fáradtságtól kedvünk támadna befeküdni valamelyik síremlék árnyékába, pattanjunk újra nyeregbe, és folytassuk utunkat Örvényesig, ahol egy 18. századi vízimalom, 12. századi templomocska, szabadstrand, és – ha úgy kívánjuk – a jól megérdemelt uzsonna vár minket.

Örvényes a bicikliútról / Fotó: László Orsolya

Ha még elég erőt érzünk magunkban, Aszófő és a kövesdi templomrom érintésével tehetünk egy kitérőt Tihanyba, egyébként meg pedálozzunk vissza szépen Füredre, és élvezzük ki a nyári napsütés utolsó sugarait.

Ha a bringázáshoz túl meleg van, pihenjetek meg egy új balatoni vendéglátóhely teraszán: