50+ izgalmas hétvégi program Budapesten és környékén
- 2022. június 9-12. -

Temérdek szuper programmal vár bennünket Budapest és környéke ezen a hétvégén is. Összegyűjtöttük nektek a legjobbakat!

Többnapos hétvégi programok Budapesten és környékén

Haydneum – Egyházzenei Fesztivál (egész hétvégén)

Június 3. és 12. között rendezi meg első Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban, illetve a Belvárosi Szent Mihály-templomban, hazai és külföldi előadókkal, magyar vonatkozású ismert és még felfedezésre váró repertoárral az 1630-tól 1830-ig tartó időszakból.

Duna Karnevál (egész hétvégén)

A június 3. és 12. között megrendezésre kerülő nemzetközi kulturális programsorozatot idén 27. alkalommal szervezik meg Budapest négy helyszínén, ingyenes programokkal, hungarikumokkal, látványos táncegyütteseket bemutató felvonulással, pünkösdi tánckarnevállal, világ- és népzenei koncertekkel és karneváli hangulattal. Június 10-én pedig gálaműsorral várnak titeket a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében, amely során külföldi és magyar táncegyüttesek közel 300 művésze áll színpadra. Az est folyamán bemutatkoznak a külföldi táncegyüttesek, majd Petőfi eszmeiségét idézik meg tánccal, zenével.

Hétvégi programok Budapesten és környékén

Cseh Sörfesztivál a Westend Tetőkertben (egész hétvégén)

Június 8. és 12. között, idén már 15. alkalommal kerül megrendezésre a csodálatos cseh gasztrokultúrát és söröket bemutató mozgalom a Budapesti Cseh Sörfesztivál, ahol a kis- és nagyüzemi cseh sörremekek mellett cseh sörökből készült párlatkülönlegességeket, egyéb párlatokat és röviditalokat, valamint cseh sörkorcsolyákat kóstolhattok a Westend tetőkert páratlan környezetében.

További izgalmas programok várnak a Westend tetején:

Margó Irodalmi Fesztivál (egész hétvégén)

Június 9. és 12. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon a nyár legjobban várt irodalmi eseménysorozatát, amely során számos könyvbemutatóra, városi sétára, beszélgetésekre és koncertekre is sor kerül. Többek között Nádas Péter és Szentesi Éva is a fesztiválon mutatja be új kötetét.

Hétvégi programok Budapesten és környékén: Margó Irodalmi Fesztivál 2022

MOM Gourmet Piknik (egész hétvégén)

Június 9. és 12. között ismét megrendezik a MOM Gourmet Piknik eseményét, a Lisszabon sétányon. Szezonális ínyencségekkel, gourmet ételekkel és kellemes hangulattal várnak benneteket a MOM Park mögötti területen. Tökéletes nyárindító program, akár családdal, akár barátokkal érkeztek, a piknikhangulat garantált.

Fedezzetek fel új helyeket júniusban is:

Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (péntek-szombat)

Június 10-11-én hagyományteremtő céllal, először szerveznek olyan ingyenes filmfesztivált az óbudai Esernyősben, amely a magyar filmművészet egy legendás alakját állítja reflektorfénybe. Ezúttal Törőcsik Mari kerül fókuszba, akit filmvetítéseken és kerekasztal-beszélgetéseken keresztül ismerhettek meg közelebbről.

Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál (péntek-vasárnap)

Ötödik alkalommal telik meg Zsámbék jobbnál jobb zenékkel a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztiválon: válogatott koncertek, az idei év toplistásai és délutáni gyerekkoncertek várják a résztvevőket az ingyenes fesztiválon. A vadregényes zsámbéki Zárdakertben péntektől vasárnapig olyan zenekarok adnak egymásnak találkozót, mint a Blahalousiana, a Parno Graszt, az Aranyakkord, a Chalga, a Mordai, a Cimbaliband, a, Szeder, a Los Orangutanes, a Nasip Kismet, a Hét Hat Club, az, a Cimbaliband vagy Ferenczi György és rackái. Szombaton és vasárnap délután családi koncertek szórakoztatják a kisebbeket Paár Julcsival és Rutkai Borival.

blank
Fotó: Barcsik Géza

További infók a Zsámbéki Bodzafesztiválról:

Ginfesztivál a Bálnában (péntek-vasárnap)

Június 10-12. között, a Bálnában rendezik meg Budapest legnagyobb ginfesztiválját. Az eseményt főként a ginfanoknak ajánljuk, hiszen a kóstolók mellett érdekességeket is tanulhattok a kedvencetekről. A csodálatos környezetről és a finom falatokról a szervezők, a fesztiválhangulatról pedig DJ gondoskodik majd.

Rosalia Fesztivál 2022 (péntek-vasárnap)

Alig élveztük ki a tavaszi napsütés simogató melegét, az ébredő természet csodáit, a nyár máris türelmetlenül kopogtat az ajtón. Ami következik, az év legjobb időszaka: nyaralás, pihenés, lazítás, kerti partik, fesztiválok, erre vágyunk már, ki tudja mióta. Nincs is jobb alkalom egy kis bemelegítésre, mint a főváros szívében lüktető Városliget ikonikussá vált, nyár eleji óriás kertipartija, a Rosalia Fesztivál, ahol minden megtalálható, ami egy szédületes hétvégéhez kell. A fantasztikus borkínálat mellett idén kiemelt szerepet kapnak a pezsgők, a habzó és gyöngyöző borok, természetesen hozzájuk illő gasztronómiai kínálat kíséretében.

Budapesti programok június: Rosalia Fesztivál 2022

TILOS Maraton 2022 – LEGYEN! (péntek – június 19-ig)

10-én hosszú szünet után ismét visszatér a Dürer Kertbe a Tilos, ahol az új helyszínen 9 napon át ingyenesen látogatható maratoni adománygyűjtő fesztivállal folytatják, egészen június 19. hajnalig.

Koronázási hétvége a Gödöllői Királyi Kastélyban (szombat-vasárnap)

A gödöllői Grassalkovich-kastély 1867-ben, koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és I. Ferenc József használatába. Erre – a kastély életébe jelentős változást hozó – eseményre emlékeznek ezzel a kellemes, hétvégi családi programmal. Szombaton a Duna Szimfonikus Zenekar kamarazenekarai lépnek színpadra, majd a Gödöllői Szimfonikus Zenekar ad nyárköszöntő gálakoncertet. Vasárnap az Arpeggio Gitárzenekar Jubileumi koncertje és számtalan más zenés, ismeretterjesztő és interaktív program vár benneteket a kastélyparkban, a lovardában és a díszudvaron.

Koronázási hétvége a Gödöllői Királyi Kastélyban

Budapest Comic Con (szombat-vasárnap)

A sci-fi, a fantasy, a manga, a cosplay, a sorozatok, a filmek, a képregények, kártyajátékok, játékkonzolok kiállítása és vására a Hungexpón.

Gyereksziget (szombat-vasárnap)

Június 4. és 19. között visszatér az ország legnagyobb, legszínesebb családi fesztiválja, a Generali Gyerek Sziget. Két év kihagyás után elsőként a pünkösdi hétvégén, június 4-től 6-ig, valamint az azt követő hétvégéken, egészen június 19-ig várják az apró fesztiválozókat és szüleiket egyaránt.

Budapesti programok 2022 június: Gyereksziget

Pünkösdfürdői Strand nyitóhétvége (szombat-vasárnap)

A június 11-i hétvégén nyit Budapest legészakibb fürdője, a Pünkösdfürdői Strand. A medencéket egyszerű ásványvízzel töltik fel, ami nem számít gyógyvíznek, de így is számtalan kedvező élettani hatása van. A fákkal tarkított parkos zöldövezetben találhattok strand-, élmény- és gyerekmedencét is.

Budapesti programok csütörtökön (2022. június 9.)

Koncert Ukrajnáért a Zeneakadémián

Az ukrán-orosz háború ukrán áldozatainak megsegítéséért tartanak segélykoncertet a Zeneakadémián. Háborús idők zenéiből csendül majd fel egy különleges válogatás számos kiváló zenész tolmácsolásában június 9-én, csütörtökön. A zeneszerzők között olyan világklasszisok sorakoznak fel, mint Debussy és Bartók.

Borjour Borhajó – Szekszárd All Stars

Az Erzsébet hídtól csupán egy gondolatra horgonyzó Zsófia Rendezvényhajó június 9-én este a hagyományokhoz méltó módon bizony vitorlát bont, és 16 szekszárdi szupersztár társaságában tesz körutat a nyári estében. Budapest legnépszerűbb nyári boros programján a Dunán ringatózva, a hajó tetőteraszán integethetünk a lemenő nap utolsó sugarainak, miközben korlátlanul kóstolgathatjátok a szekszárdi borremekeket.

Azahriah, vendég: Saya Noé – Budapest Park

Az ország egyik legismertebb vloggeréből mostanra elismert zenésszé avanzsált Azahriah június 9-én a Budapest Parkban ad ízelítőt a trap és az alternatív rock határmezsgyéjén egyensúlyozó stílusából. Vendégfellépő a népszerű Twitch zenei streamer és énekes-dalszerzőnő, Saya Noé.

The Magenheims / Másik Bolygó / Cosmic Maze – A Tribute to David Bowie // RIFF

A frissen alakult Cosmic Maze zenekar a popkulturális ikon és zenei zseni David Bowie dalait hozza el nektek, majd a magát szocioironikus funkypunk sanzonzenekarként jellemző Másik Bolygó dalaira ringatózhattok. A minifesztivál végén az ismert stand-upos, Bács Miklós indie-punk-rock bandája, a The Magenheims indít földrengést a Jászai Mari tér alatt.

Indul a chillezés az Orczy-tónál:

Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó // A38 Hajó

2022. június 8-9-én, az A38 Hajó fedélzetén, a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében kerül megrendezésre az első Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó. A két nap során számos előadás és workshop kerül megrendezésre. Az esték mindkét nap során határon túli produkciók koncertjeivel zárulnak.

Budapesti programok pénteken (2022. június 10.)

Zenében szabadon – Szimfonikusok és a jazz

A Várkert Bazár udvarán június 10-én a jazz és a klasszikus zene találkozásának lehettek tanúi, méghozzá az ezerarcú Balog József szólistával kiegészült Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a sokoldalú jazzdallamairól híres Tálas Áron Trió prezentálásában. A koncert fél 8-kor veszi kezdetét.

Szabadtéri programok Budapesten 2022 június

Budapest olvas flashmob

Fontos számodra az olvasás? Szívesen felhívnád a figyelmet arra, hogy az olvasás örömet, élményt adhat másoknak is? Akkor menj el te is egy számodra fontos könyvvel 2022. június 10-én pénteken 15 órára a 93. Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri színpadához és olvass egyszerre a többiekkel 10 percig.

Naplementés SUP-túra Dunaharasztin

Naplementés SUP-túra Dunaharasztira, mely kezdőknek is tökéletes, akkor is ha még sosem próbáltad.

Naplementés SUP-túra Dunaharasztin

Random Trip a Rosalián

A Random Trip hazánk legszínesebb könnyűzenei közössége: műfaji határokon (pop, rock, jazz stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene legkülönbözőbb műfajaiból érkező előadók lépnek fel sokszor meglepő összeállításokban, és vonják be egymást a legváratlanabb zenei kalandokba.

Telekom Electronic Beats Fesztiválnyitó & Lemezbemutató

A jövő magyar zenéje a Turbinában + a Telekom Electronic Beats Fesztivál nyitóeseménye = három teremnyi hazai újhullám.

PONIKLO, ARTUR // Gödör

Poniklo Imre, az Amber Smith zenekar frontembere ez alkalommal Gravel Shores (dob, vokál) és Bognár Zoltán (basszusgitár) kíséretében, power trióban ad koncertet. Az Artur zenekar pedig a messzi délről érkezik, hogy bemutassa legutóbbi, „A bölcsesség hegye” című nagylemezét.

Szombati programok Budapesten és környékén (2022. június 11.)

PiacKa / DiVino Bartók

A kéthetente szombaton megrendezésre kerülő PiacKa keretein belül olyan magyar termelőket mutatnak be nektek, akik az ország különböző pontjáról érkeznek, és a hazai ízek legjavát képviselik.

Egy kirándulás Budapest közelében szuper hétvégi program lehet:

Júniusi Vintage Légy-Ott! @Szimplakert – Több mint vásár

A Vintage Légy-Ott! azért több, mint vásár, mert azon túlmutatva, hogy vintage és újrahasznosított ruhák és kiegészítők piaca, a fenntartható divatról folyó diskurzusba is szeretne bekapcsolódni, illetve szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy szélesebb körben népszerűvé váljon a használt ruhák vásárlása a nagyon szennyező fast fashion divat helyett.

Mamut Jancsi | Félnapos vezetett e-mtb túra kezdőknek

Hűvösvölgyből indulva először a mamutfenyőket csodálhatjátok meg, majd Csillebércen és Normafán keresztül elérhetitek az Erzsébet-kilátót a János-hegyen.

blank

Családi nap és utcabál a Sashalmi Piacon

Délelőtt gyermekprogramok kavalkádja szórakoztatja a kicsiket, izgalmas és tartalmas műsorokkal, bemutatókkal. Délután és este pedig koncertek várják a kertvárosiakat, hogy jókedvűen indíthassák ezt a nyarat. Közben finom étkeket és italokat kínálnak az árusok egész nap.

Ha jó az idő, irány a strand!

Mesterművek panorámával – Séta a Magyar Nemzeti Galéria történetéről a kupola látogatásával

Ismerjétek meg a Magyar Nemzeti Galéria kulisszatitkait, majd a Budavári Palota kupolájából pillantsatok vissza fővárosunkra és nemzetünk művészetére is!

blank

IV. Gárdonyi Piknik

Június második szombatján felpezsdül a B32 előtti Gárdonyi tér: közösségi piknikkel, hangulatos koncertekkel, izgalmas workshopokkal, pop-up kiállítással és a Játszóház Projekt csapatának köszönhetően egész napos társasjátékkal várnak.

Mit szólnátok egy bográcsozáshoz?

Zombola Péter szerzői est

Az Arvo Pärt-féle skandináv minimalizmust és a neobarokk stílust mutatja be több oldalról, változatos apparátusra írt műveken keresztül Zombola Péter szerzői estje, amelyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói játszanak.

Co Lee *SOLO NIGHT* sup. don C ~ PONTOON

Halász Kolos (Co Lee) csúcsra járatja a hip-hopot, remekül vegyíti a stílusokat és szövegei tökéletesen passzolnak a makulátlan beatekhez.

Európa Kiadó a Várkert Bazárban

2022-ben, az Európa Kiadó első nyári szabadtéri koncertjével, a Várkert Bazár Öntőház udvarán várja rajongóit egy igazi Ifipark hangulatot idéző buliba.

blank

Nightride

Ha egy kellemes városi csavargásra vágysz szombat este, akkor itt a helyed! Ha nem láttad még Budapest éjszakai arcát két kerékről, vagy ha láttad már sokszor (és imádod), akkor azért.

Kihagyhatatlan programok vasárnapra (2022. június 12.)

Kiskertpiac a Mad Garden Budában

Városi kertészek, virág, növény, gasztronómia és természetes dizájn rajongók piaca, közösségi tere a Mad Garden Budában.

Júniusi Platz Piac

Június 12-én vasárnap elstartol az igazi piknikezős, fröccsözős szezon a pilisvörösvári Platz Piacon.

Naplásguri görkoritúra

Görkoritúra a Szilas patak mentén a Naplás-tó felé. Kezdőknek is csatlakozhatnak, ha már stabilan gurulnak és legalább egy technikával már meg is tudnak állni.

„Vándorcirkusz” – egy különleges Detektív Hétvége a Feneketlen tónál

Vajon mi történik, ha egy fordulatos gyilkossági ügy összefüggésbe kerül a tragikus múltú vándorcirkusszal? Váljatok egy vérbeli, interaktív krimitörténet főszereplőivé!

Újra vár a titeket a Zugligeti Libegő:

Makers’ Market Budapest 

Június 12-én a Makers’ Market visszatér új budai helyszínére, a Fény Utcai Piacra egy hatalmas vásárral, ahol ezúttal a növényeké és a grafikáé lesz a főszerep.

GRILL & BBQ Party a Fröccsteraszon

Június 12-én, vasárnap várnak titeket a város közepén egy sütögetős délutánra, a Fröccsterasz Grill & BBQ partiján.

Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI

A Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes különleges, két részből álló estje a Kobuci kertben. A műsor első felében Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes előadásában. Az est második felében olyan Balaton számokat játszik a zenekar különleges hangszerelésben, amelyeket ritkán adnak elő, illetve más köntösbe öltöztetve kerülnek színpadra a dalok.