Újdonságok Budapesten: 9 hely, ahová érdemes ellátogatni júniusban

Szívesen kipróbálnál egy új helyet a városban? Mutatjuk a legizgalmasabb éttermeket, cukrászdákat, kerthelyiségeket és reggelizőhelyeket, melyek nem túl régóta, de annál nagyobb lelkesedéssel várják vendégeiket.

Badhanna

Május második felében nyitott meg az egykori Trafiq, későbbi Zeller Bistro helyén a progresszív ázsiai street foodot és koktélokat rivaldafénybe helyező Badhanna. Az ázsiai utazások kalandjai inspirálták mind a neonfények, falfestések és buja növényzet díszítette belső udvar enteriőrjét, mind a kínálatban szereplő extravagáns fogásokat és italokat. Az ételeket egyébként kis adagokban szervírozzák, ezzel is arra ösztönözve a vendégeket, hogy közös élményként éljék meg az étkezést – épp úgy, ahogy Ázsia egyes részein szokás.

 1051 Budapest, Hercegprímás utca 18.

Fotó: Csengery Máté

Kismező

A Kismezősök szerint egy kis tányérra bármi ráfér, és ezt hajlandóak nap mint nap be is bizonyítani! A pesti Broadway-n, az Operettszínház szomszédságában megnyitott hely gasztro-filozófiai fókuszában a plate sharing koncepciója áll: csipegetni valók, kencék, újhullámos nápolyi pizzák, szemet gyönyörködtető small platek és felfedezni való boros palackok várják, hogy osztozzatok rajtuk! Akár premier előtt vagy egy fárasztó nyolcórázás után ugrotok be, a jó hangulat, a remek társaság és az emlékezetes ízélmény garantált!

1063 Budapest, Nagymező utca 19.

Mad Garden Buda

Az óbudai lakótelep paneltömbjeinek ölelésében, az 1700-as évek végén épült Selyemgombolyító udvarán találjuk a Mad Scientist-birodalom legújabb üdvöskéjét, a Mad Garden Buda napsütötte, zöldellő kerthelyiségét. Csapolt és üveges kézműves sörök, organikus borok és pokolian jó tacók mellett a Madhouse és a Mad Kert szerelemgyereke számos programmal készül a nyári szezonra, köztük jazzkoncertekkel, DJ-szettekkel, családi rendezvényekkel, közösségi vásárokkal, slampoetry-estekkel és filmvetítésekkel.

1033 Budapest, Miklós tér 1.

blank

Kilenc Kert

A hírek szerint az ejtőernyőzés világából pottyant a IX. kerületbe a Kilenc Kert, ami már most kitűnik a belvárosi forgatagból éttermi, streetfood- és bisztrókínálatának köszönhetően: prémium kézműves marhaburgerek, lazacsteak, saláták, vega és vegán ételek, desszertek széles választéka került fel az étlapra, mindenki számára biztosítva a fogára valót. Terasza késő estig várja a kávézni, ráérősen bruncholni és limonádéval felfrissülni vágyókat, de ha úgy tartja kedvetek, izgalmas koktélokkal és kézműves magyar sörökkel is tarthattok napzárót.

1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 58.

blank

Café Brunch Bazilika

Az egész napos reggeliket kínáló Café Brunch étteremlánc negyedik egységében magyar és nemzetközi finomságokkal teljesítheted gyomrod minden kívánságát, méghozzá a történelmi múltú Festetics-palota nagytermében! Kóstold meg a friss gyümölcsökkel és joghurttal gazdagon megpakolt granolát, harapj bele a füstölt lazacos-avokádós bagelbe, vagy rendeld ki a Café Brunch védjegyéül szolgáló magyaros tojásrántottát salátával és házi kenyérrel. Gluténmentes, esetleg vegán diétát követsz? A Café Brunch rád is gondolt, gazdag választékuknak hála nem fogsz éhesen távozni.

1051 Budapest, Zrínyi utca 10.

blank

Figi és Lipike

Április végén nyitott meg a két jóbarát, Figi és Lipike funky kortárs bisztrója és delikáteszüzlete, amelyet a közös főzések, utazások és étkezések inspiráltak, és aminek látványkonyhás levegőjében ott izzik mindaz a kulináris kíváncsiság, ami az ő életüket is áthatta. A reggelt franciás tarte-ok, töltött croissantok, szendvicsek és a La Marzocco kávégép feketéi ízesítik meg, ebédidőben saláták, levesek és fűszeres húsok fogadnak minket, a pultot pedig sütemények, érlelt sonkák és sajtok népesítik be, amiket otthonra is magunkkal vihetünk.

1134 Budapest, Klapka utca 4-6.

blank
Fotó: PIXELTASTER

Jónás Craft Beer & Food

A Bálna megboldogult sörháza új helyszínen, minden eddiginél szélesebb kínálattal nyílt újra: a Bikás parkban, a Kacsás-tó partjára települt Jónás Craft Beer & Foodban, mint ahogy arra a név is következtetni enged, az ételeknek ugyanakkora szerep jutott, mint a mindenféle ízű és típusú folyékony kenyérnek. Akár egy kiadós reggelire vágysz, akár megkóstolnád a saját sörükben főzött marhapofát ebédre, vagy csak bedobnál egy frissítő koktélt munka után, a laza és barátságos hangulatú vízparti létesítmény a nap bármely szakában szívesen fogad.

1119 Budapest, Bikás park (a tó mellett)

blank

Monarchia Rétesház Hűvösvölgy

A rétestésztanyújtás művészetét már több mint tíz éve a legmagasabb fokon űző Monarchia Rétesház Kecskeméttől Zebegényig számos üzlettel rendelkezik, újabban pedig már Hűvösvölgyben is be lehet szerezni a hagyományos módon, természetes alapanyagokból készült strudlijaikat. A káposztás-túrós-almás triumvirátus mellett további 13 féle, helyben nyújtott, töltött és sütött, roppanós rétes közül válogathatunk, valamint további sós és édes aprósüteményekkel, német és francia kávékkal kedveskedhetünk ízlelőbimbóinknak.

1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 114. / 06 20 410 8874

blank

Tejmadár

Régóta vártuk már, nemrégiben pedig végre megnyitotta kapuit a Tejmadár. Amennyiben nagy rajongói vagytok a madártejnek, és különböző változatait is kipróbálnátok, a Váci út 1-3. felé vegyétek az irányt. A Westenden belül kialakított üzlet dekorációja utánozhatatlan, csak úgy, mint a náluk kapható madártej.

blank