Téli álmából ébredezik a Dél-Dunántúl legszebb arborétuma

Már február végén virágzásnak indultak a Dél-Dunántúl egyik legszebb parkjaként emlegetett sellyei arborétum védett növényfajai. Az ingyenesen látogatható kert várhatóan élénk színekben pompázik majd a következő napokban, hetekben.

Fotó: Györkő Zsombor

A Baranya megyei Sellye alig háromezer lélekszámú városa hiába aprócska, mégis fontos közigazgatási szerepet lát el, hiszen az ország legdélebbi tájegységének, a gazdag néphagyománnyal büszkélkedő Ormánság központjaként tartják számon.

Sellye története egészen a XIII. század második feléig nyúlik vissza, sőt mi több, a történelem évei alatt a politikai élet centruma, jelentős mezőváros, majd élénk ipari központ volt. Az 1900-as évek második felében bekövetkezett népességcsökkenés hatására valamelyest vesztett fontosságából, de járási székhely szerepe máig megmaradt.

blank
Sellye Fő utcája / Fotó: Györkő Zsombor

Sellye egyik legmeghatározóbb látványossága a barokk stílusú Draskovich-kastély, amely műemléki védelmet élvez.

A település valamikor az 1700-as években került a Batthyány család birtokába, akiknek nevéhez kötődik a kastély megépítése. Később nászajándékként a Draskovichok kezébe került az épület, amikor Draskovich Károly feleségül vette Batthyány-Strattmann Erzsébetet.

blank
A Draskovich-kastély / Fotó: Györkő Zsombor

Az állami tulajdonban lévő kastély jelenleg a Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolájának és Kollégiumának ad otthont, így nem fogad látogatókat.

A kastélyt körülölelő héthektáros park viszont ingyenesen látogatható. A tehetséges vadászként ismert Draskovich Iván gróf alakított itt ki arborétumot, amely jelenleg természetvédelmi területnek minősül.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Iván gróf sokszor kért különleges fákat, cserjéket, növényeket ajándékba a barátaitól, többek között Gróf Széchenyi Zsigmond, a magyar vadászati kultúra jelentős alakja is adományozott a sellyei arborétumnak.

Nem meglepő tehát, hogy a Dél-Dunántúl egyik legszebb parkjaként emlegetett zöldterület ma 240 lombhullató és 115 örökzöld fafajtának ad otthont. Botanikai értékei mellett képzőművészeti jelentőséggel is büszkélkedhet a sellyei arborétum:

A Nemzetközi Festő- és Faszobrász Alkotótáborokban készített alkotások közül 11 faszobrot találunk a területen.

blank
Egy a parkban kiállított faszobrok közül / Fotó: Györkő Zsombor

Jó néhány virágfajtát is megfigyelhetünk az arborétumban, a kora tavasszal virágzó illír sáfrány például már február utolsó napjaiban halványlila színűre festette az avart.

Érdemes tehát minél előbb ellátogatni az ország délnyugati felébe, hogy saját szemünkkel csodálhassuk meg a virágba borult arborétumot Sellyén.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor
Elérhetőség

Draskovich-kastély
7960 Sellye, Köztársaság tér 1.
sellye.hu

Még több arborétumot és botanikus kertet találsz ebben a cikkünkben: