7 különleges könyvesbolt Budapesten és környékén, ahová egyszer mindenkinek el kell látogatnia

Soron következő válogatásunkban ismét a különleges könyvesboltoké a főszerep. Nem mindennapi budapesti és Budapest-környéki könyvkuckókat vettünk egy kalap alá, ahova feltétlenül érdemes ellátogatni.

Cikkünket utoljára 2022. november 18-án frissítettük.

Betűtészta Könyvesbolt, Budakeszi

Budakeszin, egy almafa árnyékában és egy öreg, sváb parasztház falai között nyitotta meg kapuit 2009-ben a Betűtészta Könyvesbolt. A könyvesbolt nevében és tágas, hívogató ajtajainak piros színében is az oly sokak által ismert és szeretett paradicsomleves és a tőle elválaszthatatlan betűtészta jelenik meg. Az ajtón belépve mesekönyvek és játékok bűvöletében találjuk magunkat, a felső szint azonban a felnőttek érdeklődésének kedvez, érdemes tehát kicsiknek és nagyoknak is ellátogatni ebbe a rusztikus hangulatú könyvodúba.

2092 Budakeszi, Fő utca 115. | Facebook

Parti Medve, Szentendre

A szentendrei Parti Medve egyszerre varázslatos könyves kuckó és békés pihenőhely mindazoknak, akik egy csésze kávé, egy bögre tea, forró csoki vagy egy pohár limonádé mellett fedeznék fel a mesék birodalmát. Hogy programokból és könyvektől roskadozó polcokból nem lesz hiány az már szinte biztos, de találunk itt játékokat, ökotermékeket, színezőket és a komfortos, meghitt mindennapok elengedhetetlen hozzávalóit, vintage gyertyákat is.

2000 Szentendre, Városház tér 4. | Weboldal | Facebook

D18 Könyvesbolt

A belváros szívének egyik multifunkciós tere a Dessewffy utcai D18 Könyvesbolt. A kávézóként, közösségi térként, felolvasóestek, könyvbemutatók helyszíneként, kiállítások, na meg persze új és antikvár könyvek otthonaként szolgáló belvárosi hely tökéletes azok számára is, akik néhány nyugodt órát töltenének el a barátságos hangulatú faburkolatú falak között. A hely bár többnyire vallási témájú könyveket kínál, hangulatáért, kényelmes babzsákfoteljeiért és nyugalmáért a nap bármely szakában érdemes felkeresni.

1066 Budapest, Dessewffy u. 18-20. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: BC Photography&Design

Írók Boltja

A valaha itt működő Japán Kávéház hangulatát megtartó Andrássy úti Írók Boltja immár több mint 70 éve szolgál helyszínéül irodalmárok, művészek és a könyvek szerelemeseinek találkozóhelyeként. A könyvesbolt magas polcai kortárs és klasszikus magyar irodalmi művektől roskadoznak, de ugyanúgy megtalálhatók itt idegen nyelvű irodalmi, irodalomtudományi, filozófiai, társadalomtudományi, művészeti könyvek és folyóiratok is. Újra és újra megújuló tematikus kirakata vonzza az olvasás szerelmeseit, akárcsak hangulatos teázója, mely egyben könyvbemutatók, irodalmi estek és író-olvasó találkozók otthonául is szolgál.

1061 Budapest, Andrássy út 45. | Weboldal | Facebook

blank

Maminti Kuckó, Könyvesbolt és Kávézó

A II. kerület egy csendes kis utcácskájában kapott helyet a Maminti Kuckó, ami egy tető alá hozza a könyvesbolt, a kávézó és a közösségi tér funkcióját. A Maminti így egy helyre varázsolja a kicsik, a még kisebbek és anyukáik kikapcsolódását, hiszen, amíg a gyerekek a játszóházban játszanak, addig a felnőttek egy csésze kávé és egy finom süti mellett nyugodtan beszélgethetnek. A kuckó belső részében rendszeresen kapnak helyet zenés és mozgásos foglalkozások, alkotóműhelyek, drámafoglalkozások, de még gyerekjóga is.

1024 Budapest, Keleti Károly u. 11/a | Facebook

blank

A Hely Antikvárium

Titokzatosabb nevet nem is kaphatott volna az ugyancsak a II. kerületben, méghozzá az Erőd utcában található különleges antikvárium, A Hely. Az antik és ritka könyvek mellett modern köteteket is kínáló hosszú-hosszú polcok között, a kényelmes fotelben helyet foglalva kedvünkre lapozgathatjuk a polcról leemelt szívünk választottját. És ha segítségre lenne szükségünk, a könyvek szeretete iránt elkötelezett eladók tárt karokkal fogadnak majd.

1027 Budapest, Erőd utca 17. | Weboldal | Facebook

blank

Láng Téka Könyvesbolt

Megelevenedett irodalmi központ a mindössze 27 négyzetméteres üzlethelyiségével több évtizede Újlipótváros szíve-lelke, a Láng Téka Könyvesbolt. Az első magántulajdonú könyvesboltként 1989. szeptember 1-én egy 5 forintos könyvvásárral megnyíló könyves kuckó kifogástalan ízléssel válogatott kínálatával, személyességével és tulajdonosa közvetlenségével és segítőkészségével a legnagyobb könyváruházakkal is messze felveszi a versenyt.

1137 Budapest, Pozsonyi út 5. | Weboldal | Facebook

blank

Ha téged is elvarázsoltak ezek a nem mindennapi könyvesboltok, íme még néhány: