Nagyszabású jubileumi koncertre készül a 100 Tagú Cigányzenekar decemberben

Kettős jubileumot tudhat magáénak 2021-ben a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar, hiszen az együttes ebben az évben ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, a rendezők pedig immár 25. éve szervezik töretlen sikerrel a hagyományt teremtő december 30-i koncertjüket.

Azok, akik szilveszter előestéjén a zeneélményen túl egy gasztronómiai utazáson is szeretnének részt venni, úgy ínycsiklandó vacsora keretében, netalán sós falatok és bor mellett élvezhetik a 100 Tagú Cigányzenekar mind hangzásban, mind látványban lebilincselő, páratlan előadását.

A négyfogásos vacsora, melyet a Novotel Congress kiváló mesterszakácsa kizárólag erre az ünnepi alkalomra állított össze, méltó kísérője a lendületes koncertnek. A magyar borászok és borospincék legkiválóbb tételeit felsorakoztató borkóstolóval kezdődő esten klasszikus dallamok és remek fogások váltják majd egymást tökéletes harmóniában. Míg a koncert első fele az olyan ételeknek kedvez, mint a grillezett mangalicaszűz parajos ricottás polentával és vargányagomba-raguval, addig a koncert második felében – egy csakugyan kiváló hangulatú borkóstolót követően -, madagaszkári csokoládétorta mellett élvezhetjük a virtuózok játékát.

A klasszikusok mellett természetesen felcsendülnek majd ismert népzenei művek, melyeket különleges és egyedi hangszerelésben tolmácsol a zenekar, előadásmódjában csak a „100 Tagúra” jellemző hangzásvilággal gazdagítva. Az est vendégszólistája napjaink egyik legkarizmatikusabb fiatal virtuóza, Kállai Ernő Junior Prima-díjas hegedűművész, aki a világhírű mester, Itzhak Perlman tanítványaként diplomázott a New York-i Julliard Egyetemen.

blank

A 100 Tagú Cigányzenekar kétrészes műsorának repertoárján Strauss, Brahms, Monti, Dinicu, Sarasate közkedvelt dallamait kiegészítve részletek hangzanak el Bizet legnépszerűbb operájából a Carmenből, de rögtön ezután fergeteges vonós- és cimbalompárbaj részesei is lehetünk. Az előadást Lendvai Csócsi József főprímás vezetésével az elmaradhatatlan Pacsirta, és a Radetzky-induló és az este fináléja, a tűzijáték zárja.

A gálakoncertre a jegy.hu és a jegymester.hu oldalán tudtok jegyet vásárolni.

"Zene-Bor" a 100 Tagú Cigányzenekar évadzáró gálakoncertje

Budapest Kongresszusi Központ
1123 Budapest, Jagelló út 1-3.
2021. december 30. 19:00