Fesztelen lofthangulat és nosztalgikus ízek a Budai Vár aljában: Megnyitott a Marischka

Október 8-ával olyan napra ébredtünk, mikor is új gyöngyszemmel, az Attila úti Marischka étterem és bár megnyitásával gazdagodik a budai vendéglátóhelyek egyébként is szín- és ízpompás kínálata.

A Budai Vár aljában, az Attila út 99. szám alatti, Attila99loft loftépületben talált otthonra Buda ékszerdoboza, a Marischka. Az utcafrontról elsőként a Bake My Day pékség hívogató fényeit pillanthatjuk meg, míg a Várba vezető Bugát lépcső jellegzetes keskeny sora mellett jobbra bújik meg a Marischka fémjelezte remekmű, amiért érdemes lesz ide ellátogatni, nemcsak a soft opening, de bármely más nap alkalmával is.

A lofthangulattal a környezethez illeszkedő étterem és bár barátságos zegzugokkal, bohó, fesztelen és játékos hangulattal, mindeközben egy minden érzéket feltöltő, roppanósan üde színek és a fejünk felett függő növények uralta zöld oázissal várja az itt megpihenni vágyókat. A még vissza-visszakacsintó jó idővel reményeink szerint a terasz is megnyílhat majd néhány napra, amely tökéletes egy reggeli kávéhoz, hétvégi brunchhoz, vagy épp a Várból le- s felfelé igyekvők állomásaként.

blank

A baráti, családi beszélgetésekhez, alkalmakhoz illeszkedő kényelmes fotelek és asztalok mellett meghittebb szeparék karolják fel a párban érkezőket, míg a hosszú bárpult azoknak kedvez, akik itt vezetnék le a nap fáradalmait egy jól ismert kézműves sörrel vagy a gazdag és különleges kínálatból választott signature koktél vagy gin-tonic társaságában.

blank

A Marischka által kínált ételekben és azok minőségében azonban nincs kompromisszum Purger Attila séf keze nyomán. A mesésen tálalt, mennyei, de ami még fontosabb, hogy tradicionális, nosztalgikus ízeket megelevenítő fogások kerülnek itt az egyedi tányérokra, köztük fahéjas tejföllel és házi gyümölcsszósszal ölelt omlós szilvás gombóc, selymes sárgaborsófőzelék és többek között ropogós kacsacomb.

blank

Az extravagáns hangulatot pedig mi más ellensúlyozhatná, mint a könnyed lazaság és hitelesség, ami a mosolygós pincérekből, a pultosokból és a hely megálmodóiból is természetesen árad. Ezáltal nem is nehéz ráérezni a hely ízére, a sallangmentes buja szabadságra, ami alapján bizton mondható, a Marischkába tett látogatás nem az egyszeri alkalmakról szól.

Elérhetőség:
Marischka
1012 Budapest, Attila út 99.
Asztalfoglalás: +36 30/978-3858