Már látogatható a nagy sikerű ARC szabadtéri plakátkiállítás

A 21. ARC kiállítás egy hónapon keresztül, szeptember 17-től október 17-ig az újbudai Bikás parkban várja a látogatókat éjjel-nappal.

Az ország leglátogatottabb köztéri kiállításának 2021-es hívószava: Életjel. Ahogy a pályázati kiírásban írják, a mögöttünk álló nehéz év után “Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért.

Idén sem egyetlen ember gondolatai vezették a kiállítás képeinek kiválasztását. A 1061 pályamunka sorsáról a 19 kreatív szakemberből álló zsűri döntött.

A legjobb alkotásnak járó díjat Vértessy Flóra és Ónodi Lóránt „Volt” című alkotása kapta. Második helyezett Vercz Dávid Újjászületés” című képe lett. Harmadik helyezést ért el Mészáros Dóra „Házi feladat-2021” című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Radványi Gábor „Belóg a lóláb” című műve kapta.

Vértessy Flóra, Ónodi Lóránt: Volt

Budapest különdíját Elter Zsolt „Magyarfalancs” című alkotása kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki Budapest szempontjából a legfigyelemreméltóbb megoldást alkalmazta, míg Újbuda különdíját Kocsis Bálint „Hajrá magyarok!” című, progresszív módon reflektáló pályaművéért. A Hammer Agency különdíját Hegedüs Melinda ”Depresszív addikció” című pályamunkája nyerte el.

A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra biztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat, és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán 2021. október 17-ig.

Bővebb infó: arcmagazin.hu