Színes programcsokorral készül a Millenáris az augusztus 20-ai hosszú hétvégére

Augusztus 18. és 22. között színes családi programokkal, zenével, sporttal és gasztronómiával várja látogatóit az idén 20 éves Millenáris és az augusztus 20-án egyéves Széllkapu Park.

Music ül a fűben a Millenáris Parkban

Magyarország első komolyzenei piknikjére, a Music ül a fűben idei rendezvényére augusztus 18-án, immár harmadik alkalommal kerül sor a Millenáris Parkban,  a Nemzeti Táncszínház előtt. Elmaradhatatlan kellék az étel, ital és a pikniktakaró, a gyerekek pedig nyugodtan szaladgálhatnak a fűben az előadás alatt.

Emellett továbbra is tart a Millenáris Bajnokok Parkja ingyenes programsorozat, amely ezúttal tűzoltó-bemutatóval, közlekedési oktatóparkkal, hagyományőrző alkotóházzal, játszósarokkal, 8 méter magas mászófallal és sportszerkölcsönzővel várja látogatóit. A megpihenni vágyókat kellemes teraszok és napozóágyak fogadják a Rosetta kávézóban és a Samantha bisztróban.

Akinek a Millenáris lesz az úti célja, elhozhatja felesleges könyveit, és cserébe hazavihet egyet. A Lapozó nevű könyvcserepontok a könyvek újrahasznosítását és az olvasás élményének megosztását népszerűsítik a Millenáris és a Bookline közös kezdeményezésében.

Programok a Széllkapu Parkban az augusztus 20-i hosszú hétvégén

A Széllkapu Parkban a Zenélő Budapest program keretében mesekoncertek és interaktív közösségi hangszerbemutató várja a legkisebbeket.

Mindemellett a születésnapi hétvégére látogatók ingyenes, szervezett és vezetett tematikus sétákon vehetnek részt.

A 4000 m2 zöldfelületet adó Függőkert idén kiállítási helyszínként is debütál, a Magyar edzők a nagyvilágban című szabadtéri kiállítás az első emeleten található. A tematika nem véletlen, a tárlat szervesen kapcsolódik a Millenáris D jelű Üvegcsarnokában zajló Világraszóló Bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállításhoz, mely október 10-ig látogatható.