Környezetbarát kozmetikumairól híres a Kisalföld elbűvölő gyógynövénykertje

Budapesttől kellemes, másfél órányi autóútra lelhetünk rá a Kisalföld egy rejtett, a hagyomány és a folytonos megújulás ötvözte régiójára, ahol évszázadok óta lelkiismeretes munka folyik a lehető legnagyszerűbb és legtermészetesebb kozmetikumok előállítása érdekében.

Hagyomány és megújulás

Ez a rejtett régió nem más, mint Pannonhalma, ahol a levendulavirágzás idején sokan megfordulnak, hogy részesei lehessenek a lilában tündöklő domboldalak látványának. A természeti kincseken, a lábunk előtt elterülő mesés panorámán, a minden érzéket megmozgató élményen túl azonban bőven rejtőzik még megismerésre váró történet. A másfél ezer éve itt élő bencés szerzetesek lelkiismeretes tevékenysége pedig a szemünk elé tárja ezt.

A bencés szerzetesek életében az Ora et labora, vagyis „Imádkozzál és dolgozzál” elvének gyakorlati megvalósulása központi szerepet játszott a kertművelés és a kétkezi munka elsajátításában, ezért a fallal körülvett monostorokon belül zöldségeskert, gyümölcsfák és gyógynövénykert – akárcsak manapság -, egyaránt megtalálható volt. A szerzetesek nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket, hiszen ezek egyszerre szolgáltak élelemforrásként és szükség esetén gyógyszerként. Saját receptúrák alapján készített gyógyhatású termékeket például Reisch Elek bencés szerzetes is, akinek nevéhez többek között a mai napig ismert csodaszernek és titkos elixírnek keresztelt Arcanum krém fűződik.

Természetes kozmetikumok

Ezt a sok évszázados hagyományt viszi tovább napjainkban a Pannonhalmi Főapátság, mely friss tartalmakkal bővítette a helyi gyógynövénykert terméseiből készült gyógyteák, illóolajok, gasztronómiai és kozmetikai termékek széles választékát. Ennek jegyében újult meg a régóta népszerű kozmetikai termékcsaládjuk is, amelyhez ugyancsak a kertben termesztett gyógynövények alapanyagait használják fel. A megújulás ráadásul a Főapátság környezetvédelmi elkötelezettsége jegyében zajlik, hiszen az új kozmetikumok pálmazsírmentesek, és egytől egyig természetes összetevőket tartalmaznak.

blank

A termékek alapillatát és jellegzetes karakterét a levendulából, citromfűből és körömvirágból készített kézműves olajok biztosítják: olyan jótékony hatású összetevők, mint a magas kollagéntartalmú szőlőmagolaj, a gyulladáscsökkentő hatású sheavaj vagy a gazdag hidratálást biztosító extraszűz olívaolaj.

blank

A kézkrémek könnyed állaguknak köszönhetően gyorsan hidratálják a bőrt, nem nehezítik el azt, ezért használatuk minden évszakban tökéletes választás. A szintén háromféle illatban elérhető szappanok tisztító és ápoló hatásuk miatt kézre és testre egyaránt használhatók, melyek közül a körömvirágos szappan különlegessége, hogy a hozzáadott virágszirmoknak köszönhetően enyhén bőrradírozó jellegű. Mindezeken túl az igényes csomagolású gyógynövényes fürdősók hozzájárulnak az ellazuláshoz, nyugtató és gyulladáscsökkentő hatásuk mellett pedig serkentik a vérkeringést.

A természetes kozmetikumokkal és sok más gyógynövényes termékkel a Főapátság pannonhalmi ajándékboltján túl már webshopjukban, de akár budapesti üzletükben is megismerkedhetünk.

Elérhetőség:
Pannonhalmi Főapátság
9090 Pannonhalma, Vár 1.
www.apatsagitermekek.hu

blank