6 szabadtéri színházi előadás Budapesten és környékén, amit látnod kell idén nyáron

A szabadtéri kulturális programok legalább annyira részei a nyárnak, mint például a vízparti pihenés. Júliusban kihagyhatatlan színházi előadásokat tartanak Budapesten és környékén, mutatjuk a szerintünk legígéretesebbeket.

Édes Charity – Városmajori Szabadtéri Színpad

Július 5-én egy rossz útra tévedt, ám mindig optimista, szerelemről álmodozó lány megható története elevenedik meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában. Az Édes Charity című, fordulatokban bővelkedő Broadway-produkciót a 60-as évek óta zajos sikerrel tűzik műsorra világszerte, és szellemes karaktereivel, fülbemászó dalaival, valamint látványos táncbetéteivel újra meg újra meghódítja a közönséget. A 130 perces, zenekari kísérettel megvalósuló előadás helyszíne a Városmajori Szabadtéri Színpad.

Kabaré – Margitszigeti Szabadtéri Színház

Az 1930-as évek elején, Berlinben játszódik a világhírű Kabaré, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színház tűzött műsorára. A középpontban álló Sally Bowles – akinek szerepét egykor Liza Minelli is magára öltötte –, esténként kabaré előadásával szórakoztatja a vendégeket a világot jelentő deszkákon. A színpad parányi, de annál nagyobb a nő siker iránti szomja. Július 9-én a vágy, a remény és a szabadság megszállottjainak világa nyílik meg a nézők előtt, betekintést nyújtva a német város lepukkant lokáljának szerelmi szálakkal átszőtt életébe.

Árvák – Szentendrei Teátrum

A komolyabb műfaj rajongói számára jó hír, hogy július 17-én, a Szentendrei Teátrumban Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével színpadra állítják Denis Kelly Árvák című kamaradrámáját. A történet szerint Danny és Helen ünnepi vacsorára készülnek, amikor Helen öccse váratlanul beállít, nem is akárhogyan: vértől csöpögő ruhában. Egy krimi, ami a MANNA Produkcióval karöltve valósul meg, és leckét ad előítéletekről, gyűlöletkeltésről és a társadalmi bizonytalanságról.

blank

Pletykafészek – Veres 1 Színház

Július 3. és augusztus 29. között, Budapesttől körülbelül 30 kilométerre rendezik meg Pest megye legnagyobb nyári szabadtéri színházi fesztiválját. A Mézesvölgyi Nyár nevű rendezvénysorozat egyik legjobban várt előadása a vígjátékok mestere, Neil Simon által fémjelzett Pletykafészek, amely felhőtlen szórakozást ígér. A vígjáték alaptörténetét egy különleges alkalom, New York város alpolgármesterének 10. házassági évfordulója adja, melynek tiszteletére baráti vacsora szerveződik. A meghívásnak eleget tevő, elegáns házaspárok hűlt helyét találják az ünnepelteknek, és amikor az emeletről lövéseket hallanak, vadabbnál vadabb elképzelések kapnak szárnyra. Időpont: július 21.

blank

Színház, szerelem, és … –  Madách Színház Tetőterasz

A könnyed nyáresti programokat gyarapítandó, újabb zenés kikapcsolódást ajánlunk. A Színház, szerelem és… nevű programsorozat részeként július 16-án és 17-én egy igazi közönségkedvencből kaphatnak ízelítőt a nézők, amikor a Mamma Mia! két sztárját, Kováts Krisztát és Sasvári Sándort látja vendégül a Madách Színház Tetőterasza. Az egyórás előadás alatt az Abba legnagyobb slágereit adják elő, felhangzik majd az S.O.S, a Waterloo és a Mamma Mia! is, kortárs magyar szerzemények mellett.

blank

Az aranyember – Budai Szabadtéri Színház, Csillebérc

Jókai Mór legolvasottabb, azonos című művéből készült és a világtól való elvágyódás történetét meséli el Az aranyember című musical. A főhős, Tímár Mihály tökéletes bizonyítéka annak, hogy a pénz önmagában nem boldogít, ugyanis hiába a hirtelen jött gazdagság, az igaz szeretet varázsát a vagyon nem múlhatja felül a szemében. Végül válaszút elé áll: eldöntheti, hogy az anyagi javakat és a rangot olyasvalamire cserélni-e, ami nem kézzel fogható.  Az előadást a Budai Szabadtéri Színház játssza július 15-én.

blank