A Kádár-korszak öltözékei határozottan nem az eleganciájuk miatt kerültek be a divattörténelembe, mégis hatalmas politikai jelentősége volt a nyugati trendekkel való kísérletezgetésnek a szocialista országban. A magyarországi divat elképesztő változásokon ment keresztül az 1950-es évek tömeggyártásától az 1980-as évekig, mire minden világmárka elérhetővé vált.
A Kádár-korszak előtti divat és a nagy fordulat
A második világháború befejezése után az emberek érthető okokból kifolyólag leginkább a háború előttről megmaradt ruháikat hordták, a falukban pedig még mindig a hagyományos viselet hódított, itt az egyetlen változás az volt, hogy a nők csak az 1940-es években kezdtek el alsóneműt hordani, és egyre kevesebben jártak mezítláb.
Az 1945-46-os években óriási áruhiány uralkodott, így a szocialista magyarországi divat változásához 1956-ig kellett várni, ami jelentős fordulatot hozott. Az 1956-os forradalom után a hirtelen jött lazítás megalapozta a Kádár-korszak stílusának alakulását.
A sok éves kihagyás után a női lapok oldalain ismét megjelentek az öltözködéssel foglalkozó rovatok, és a divatbemutatók a korábbi gyárépületekből átköltöztek elegánsabb szállodák dísztermeibe, így már a korabeli városi elit csodálhatta meg a legújabb viseleteket.
A legnagyobb fordulópont mégis a külföldi trendek beszivárgása volt: a magazinok oldalain először jelentek meg részletes beszámolók a Párizsban és Londonban tartott divatbemutatókról, szabad utat engedve a nyugati trendeknek.
A külföldi trendek térhódítása: a 60-70-es évek
Az áruhiány csökkenése után a ruházat szerepe kevésbé töltött be politikai funkciót, mindenki a saját vagyoni helyzetétől függően kezdett el öltözködni, az újonnan nyitó Centrum áruházak pedig igyekeztek kielégíteni a divatéhes seregek igényeit.
Ahogy egyre több lehetőség adódott betekinteni a külföldiek öltözködésébe, legyen szó ide látogató turistákról vagy a 3-4 évenként engedélyezett külföldi utazásokról, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szocializmus által erőltetett kényszerkollektivizmust a nyugati befolyás meg fogja dönteni.
Ritka kincsnek számított, ha valakinek sikerült beszereznie egy Vogue magazint vagy pár divatos göncöt, egy külföldi ismerősnek hála.
A 60-as években gombamód terjedt el a miniszoknya viselése a fiatalok körében, a ruhadarab télen-nyáron ott virított a lányokon, és elmaradhatatlan kísérője lett a (szintén leginkább külföldön kapható) színes harisnya.
Reneszánszát élte az “etno”, vagyis a folk új hulláma: a ruhadarabokat népies elemekkel díszítették, amikkel a közhiedelemmel szemben, nem a gyökerekhez akartak visszanyúlni, sokkal inkább a hippikorszak lazaságát idézték meg.
Lehetetlen úgy beszélni a 60-70-es évek trendjeiről, hogy ne említenénk meg a korszak két óriási sztárját: a trapéznadrágot és a farmert. Magyarországra a nyugatnál jóval később érkezett el a trapéz- és farmer láz, így beszerzésük nagy kihívás volt: itt is a külföldi rokonok nagyvonalúságában kellett bízni, vagy az ügyesebbek az Ecseri vagy a Teleki piacon kéz alól szerezték be a presztízs ruhadarabot.
A 70-es évek második felében egyre több áruház állt rendelkezésre a vásárlók számára, megnyitotta kapuit a Skála és a Flórián áruház, és megvalósult a divatteremtők nagy álma: elkezdődött a hazai farmergyártás. Az itthon gyártott Trapper farmer nagy sikernek örvendett, amit mi sem mutat jobban, minthogy 1980 májusában Trapper-heteket kezdtek el rendezni a Skála áruházakban.
A Csináld magad mozgalom
A szocialista pártvezetés a nyugati divat lassú beengedése mellett továbbra is törekedett, hogy megfékezze a különböző öltözködési stílusok és extravagáns darabok elterjedését, hiszen az emberek önkifejezése veszélyt jelentett a rendszerre.
Emellett, a munkát dicsőítő szocialista rendszerben jóval nagyobb hangsúlyt kapott a mennyiség, mint a minőség, a tömeggyártás pedig a minőség rovására ment: a méretezések abszolút valószerűtlenek voltak, és leginkább rövid karú, kocka testű emberekre lettek tervezve, a ruhákat vásárlás után szinte biztos, hogy mindenkinek magára kellett igazítania. A spórolás és a mennyiség jegyében használt, silány anyagminőség pedig hamar elkopó, rövid életű göncöket termelt.
Jobb megoldás híján, a divatos és egyéni öltözködés jegyében az emberek kénytelenek voltak önmaguk megoldani a ruhadarabok előállítását.
A probléma kiküszöbölésére népszerűvé vált a DIY (Csináld magad) mozgalom, miszerint az ügyesebbek maguknak készítették el álmaik ruháját, a varrónők pedig jelentős bevételre tettek szert a kevesebb kézügyességgel rendelkező vásárlókból.
A mozgalmat a divatlapok is segítették: mérettáblázatokat közöltek a lapok oldalain, emellett a legnépszerűbb szabásmintákat és kötésmintákat is igyekeztek érthetően, lépésről-lépésre elmagyarázni.
Nejlon otthonka és úttörő egyenruha
Míg a városokban tomboltak a külföldi trendek, a falvakban is bejött egy új ruházat módija, ami a korszak egyik védjegyévé vált: megjelentek ugyanis a különböző színekben és mintákban pompázó nejlon otthonkák. Az idősebbek természetesen ragaszkodtak a hagyományokhoz és mélységesen megvetettek minden “nyugati” városi trendet, a középkorú falusi asszonyok a népviseletről átváltottak a jóval kényesebb tréningnadrágra és kötött blúzra, a fejkendő azonban továbbra sem került le a fejükről.
A faluban lakók mellett a gyerekek iskolai öltözete is kényelmesebbé vált: elterjedt a mackónadrág-kötött pulóver (vagy “mackófölső”) kombó, és természetesen ott virított mindenkin az elmaradhatatlan kisdobos vagy úttörő kék-piros nyakkendő. Az iskolai ünnepségeken kötelező volt továbbá az úttörőruha, ami fehér egyeninget, sötét nadrágot vagy szoknyát, és vállpántba fűzhető sípot takart.
80-as évek: Út a globalizmus felé
A rendszerváltással megjövő szabad öltözködés előtti utolsó löket a 80-as évek extrém és színes trendjei voltak: alap ruhadarab lett a cicanadrág és a bőrdzseki, berobbant a minél nagyobb válltömések használata, az utcán pedig kreppelt, festett hajú, erős fekete szemceruzát használó fiatalok szaladgáltak.
A magyar ruhagyártás is mérföldkőhöz érkezett, a martfűi Tisza cipőnek sikerült először betörnie a nemzetközi piacra a 70-es évek végén, és a 80-as években már az egész keleti blokk legnépszerűbb márkájaként tartották számon.
A 80-as évek közepén berobbantak az Adidashoz és a Pumához hasonló világmárkák is, így a 80-as évek fiataljait már “csak” egy rendszerváltás választotta el a külföldi ruhadarabok beszerzésétől.