„A színész addig él, amíg van ember, aki látta színpadon” – Ma hajnalban örökre elaludt Törőcsik Mari

Hosszú betegeskedés után, 85 évesen elhunyt a Nemzet Színésze, a színészkirálynő Törőcsik Mari. Egy nem mindennapi tehetséggel és egy kiváló emberrel lett ma szegényebb a színházi és filmes világ.

Törőcsik Mari meghalt
Törőcsik Mari az Édes Anna c. filmben 1958-ban / Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György

Ma hajnalban elhunyt a háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett érdemes művész, a mindig vidám Jászai Mari. Hosszú és tartalmas élete során mindvégig élvezhette a közönség szakadatlan támogatását és imádatát, amit úgy hálált meg, hogy amíg csak bírt, játszott a színpadon.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született a Heves megyei Pély községében. 1958-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ami után rögtön a Nemzeti Színházhoz szegődött. 1979-ben elszegődött, 2002-ben pedig visszatért anyaszínházához, ahol haláláig játszott. Még 80 éves kora felett is brillírozott a színpadon, 1956 után pedig szinte folyamatosan forgatott,

ő volt az egyik legtermékenyebb magyar színésznő.

Felsorolni is nehéz nevét és alakját hány filmből és színházi előadásból ismerhetjük. A teljesség igénye nélkül álljon itt emlékeztetőül a Körhinta (1956), az Édes Anna (1958), a Déryné, hol van? (1975), amiért elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat a cannes-i filmfesztiválon, a Csapd le csacsi! (1991) és az Aurora Borealis – Északi fény (2017).

Mindenféle karaktert végtelen alázattal és hitelességgel alakított, így nem meglepő, hogy fiatalon belopta magát a közönség szívébe. Egy emberként gyászolja ma az ország.