Élő színház és délutáni tea az Örkény Színház társulatával: Jön a Tea Zoommal

A tavaly nagy sikert arató Vers csak neked kezdeményezés után az Örkény Színház társulata idén új ötlettel kedveskedik nézőinek: egy virtuális közös délutáni teára invitálja az érdeklődőket, ha már a személyes találkozásra még várni kell.

A kép forrása

“Főzzünk teát külön-külön, igyuk meg közösen”

A Tea Zoommal keretein belül lehetőség nyílik egy közös beszélgetésre egy-egy színésszel vagy színészpárossal, akik szöveg-, novella- vagy prózarészletek felolvasásával igyekeznek enyhíteni a bezártság miatt ránk törő magányon.

A Tea Zoommal-alkalmak tervezett hossza egy óra, amely során egy időpontban öt vendégnek van lehetősége a felolvasást meghallgatni és az adott témáról beszélgetni egy délutáni tea mellett.

Témák/időpontok március 22-től

blank

A jelentkezés részletei március 19-én (pénteken) 13 órától lesznek elérhetőek a színház honlapján.