Állatok kísérik utunkat a szinte üres Budai Várban

Szokatlan, hogy idén nem hemzsegnek a Várnegyedben turisták, és bezárt itt a legtöbb étterem és szuvenírbolt. A helyiek kihasználva az alkalmat egyre inkább birtokba veszik a főváros legturistásabb helyét, ami, máskor gyakran úgy érzik, már nem az ő területük. Megint ingyen lehet felmenni a Halászbástyára, akár a nyolcvanas években, és helyi áron lehet kávézni, sütizni. Most, hogy nincs zsúfoltság, észrevesszük az eddig talán palástolt szépségeket, valamint felbukkannak a rejtett részleteket, szobrok, falfestmények.

Szerencsére egyre több magyaroknak szóló tematikus budapesti séta közül válogathatunk, például a Sétaműhely – Budapest Walkshop széles kínálatából. A Sétaműhely alapítója, Lénárd Anna képzőművész és sétakurátor vezet végig minket az alábbiakban a Vár titkos helyszínein.

A Vár különösen alkalmas arra, hogy kisgyerekekkel sétáljuk végig. Az utcákon kicsi az autóforgalom, ráadásul számos olyan zöldterület és játszótér van, amit még a helyiek sem ismernek. Ideális terep tehát kicsiknek és nagyoknak szóló családi sétához, sőt, önálló felfedezésre is alkalmas.

Fotó: Kováts Dániel (Sétaműhely)

A Várban sétálva a gyerekek egészen más részleteket vesznek észre, mint a felnőttek. Érdemes őket követni, és felfedezhetjük, mennyi állat bújik meg a műemléképületek falain, rejtett zugaiban. Ekképpen egész más élményben lesz részünk, mint a turistáknak.

Kezdjük sétánkat a Vár északi végében. Ha kisgyerekkel érkezünk, érdemes először szaladgálni egyet az Európa-parkban. Sokan nem ismerik, leggyakrabban néptelen, így járvány idején nagyon ajánljuk: nem kell tartani a nagy tömegtől. Az egyes fákat európai országok ajándékozták a parknak, nevüket kis táblácskán olvashatják a gyerekek. Ráadásul egy kondiparkot, valamint egy mackós szobrot is találunk a parkban, amit sokan szintén nem ismernek.

Szfinx őrzi az Esterházy-palota bejáratát

Ha beléptünk a Bécsi kapun, rögtön szembe találjuk magunkat a Budavári Evangélikus templom és az Országos Levéltár domináns épületével. Ám a köztük meghúzódó kis “pizsamacsíkos” klasszicista stílusú épület is igen jelentős: az Esterházy-család palotájáról van szó, melynek utolsó lakója híres írónk és népszerű focistánk nagyapja, gróf Esterházy Móric, egykori miniszterelnök volt. A széles kapu bejáratát két csodaállat őrzi, pont a gyerekek szemmagasságában. Nekik megmutatjuk, hogy a görög mitológiában a kincsek legjobb őrzőjeként ismert szfinxnek oroszlánteste és sasfeje van, a felnőttek pedig megtudhatják, hogy a középkori eredetű épület impozáns köralakú sarokerkélye valójában 20. századi, 1930-ban toldották az épülethez.

Vörös sün az egykori jezsuita rendházon

A középkorban a Hess András tér 3. szám alatt található ház Remete Szent Pál ereklyéjét őrizte. A Vörös Sün nevet 1696-ban kapta, amikor fogadóvá és Buda első szállóhelyévé vált. Az épület kertjében táncesteket rendeztek, és néhány évtizeddel később egy osztrák színigazgató még színpadot is emelt ide. Itt működött az ország egyetlen gyerekszínháza, a Verner-színház, amit azért neveztek így, mert az előadásokon 6-14 éves gyerekek léptek fel.

Fotó: Kováts Dániel (Sétaműhely)

Oroszlánok minden mennyiségben

Az oroszlán az állatok királya, nem csoda hát, hogy rengeteg található belőlük a Budai Várban. A királyi hatalmat, az erőt jelképezik, ők őrzik a Palota több bejáratát, róluk nevezték el az Oroszlános-udvart, de gyakran megtaláljuk őket a kapuk kopogtatóin, falakon is, sőt, Szent István király szobrának talapzatát is ők díszítik.

blank
Fotó: Kováts Dániel (Sétaműhely)

Hová bújt a kisbagoly?

Hát ez az, amit nem árult el Anna. Hiszen a vezetett séták mellett tavasszal a csapat kidolgozott egy úgynevezett önjáró sétalapot. Egy olyan letölthető PDF-et, amelyet kinyomtatva vagy tableten nézegetve a családok, kisebb társaságok maguk is nyakukba vehetik a várost. Amikor a rejtvénysorozatot összeállították, még nem sejtették, hogy most mennyire aktuális is lesz, hiszen a séták jelenleg szünetelnek. A rejtvények kutyákhoz, őzekhez, szarvasokhoz, vaddisznókhoz és különféle madarakhoz vezetnek, és a fő cél egy bagoly megtalálása.

Ha pénzszórás helyett azt adnád, ami a legfontosabb, és most a legjobban hiányzik, ajándékozz városi sétát karácsonyra! A családdal és barátokkal eltöltött minőségi időnél értékesebb ajándékot úgysem találsz. A Sétaműhely ajándékutalványaiért és bérleteiért látogass el a setamuhely.hu-ra!