Látnivalók Hollókő, Garáb és a Bánki-tó körül
- Beföldi: Nógrád megye kincsei -

Nem volt túl sok megkötésünk, mikor horvátországi nyaralásunk helyett új, belföldi desztináció után kutattunk: az ideális település lehetőleg ne legyen túl messze Budapesttől, a szálláson társaságunk mind a nyolc tagja kényelmesen elférjen, a kulturális lehetőségek mellett pedig nem árt, ha fürdőzési opciókért sem kell a szomszédos megyéig ballagni. Így esett a választásunk Hollókőre, melynek festői lankái tökéletes kiindulópontul szolgáltak pár napos Nógrád megyei kalandozásunkhoz. Fogadjátok szeretettel palócföldi vakációnk rövid összefoglalóját!

Hollókői Ófalu

Akár járt már itt az ember, akár csak hallomásból ismeri a falut, a Hollókő helységnév hallatán garantáltan mindenki fejében ugyanaz a néhány kép ugrik be: a fehérre meszelt, kontyolt nyeregtetős házak, a népviseletbe öltözött fiatalok, na meg a templom fából készült, sötétre festett harangtornya. A mesebeli palóc falu hagyományőrző lakóinak köszönhetően jóval több holmi szabadtéri múzeumnál, egy élő-lélegző közösség otthona, ahol kitanulhatjuk a nyomdász mesterséget (Kézműves Nyomdaműhely), lilahagymás, chili paprikás, rozmaringos és aszalt szilvás sajtkülönlegességeket kóstolhatunk (Gazduram Sajtboltja), megismerkedhetünk a kenderfeldolgozás és a népviselet-készítés menetével (Guzsalyas), valamint belelapozhatunk régi Ludas Matyi-számokba és megkísérelhetünk tintával írni (Oskolamester háza).

A teljes élményért érdemes megvásárolni a parkoló melletti Küszöb információs irodában a 3500 forintos sétáló jegyet: a jegy birtokában meglátogathatjuk az Ófalu múzeumainak legjavát, többek között a középkori Kacsics nemzetség által emelt, nemrég felújított várat, helyben készült finomságokból válogathatunk, és még egy bőr kulcstartóval is gazdagodunk.

Akik egy kis természetre vágynak, azok a 4,5 km hosszú biológiai tanösvényen találhatják meg számításaikat, akik pedig korgó gyomrukat szeretnék lecsitítani, üljenek be a Muskátli Vendéglőbe, és kérjenek ki egy tányér vörösboros marhapörköltet juhtúrós sztrapacskával. És habár elvétve találkozni olyan portával, amelynek udvarán embermagasságig ér a fű, és olyan házzal, amelynek utcafrontra néző ablakait biztosan nem a lakók nyitják-csukják minden nap (mivelhogy olyanjai egyszerűen nincsenek), a macskaköves Fő utcán lépdelve mégis olyan érzésünk támad, mintha egy másik világba kerültünk volna.

Hollókői Vár / Fotó: Vizy Márton

Garáb

A Cserhát vidékének egyik legmagasabban fekvő és legrégebb óta lakott településének írott története a 12. századig nyúlik vissza, premontrei kolostorát 1117-ben alapították. Az azóta eltelt több mint nyolc évszázad alatt azonban nagyot fordult a világ: a többször leégett és elnéptelenedett, Budapesttől 75 km-re található zsákfalu különleges energiái néhány évvel ezelőtt arra késztettek egy véletlenül idetévedő magyar üzletembert, hogy a garábi temető alatt húzódó területen megalapítsa a Mahayana Buddhista Egyházat, ezzel új életet lehelve a turisztikailag és demográfiailag is már eléggé lejtmenetben tartó faluba.

A buddhista templom mellett vendégházak, japán fürdő, emufuttató, baromfiudvar, és egy szobrokkal teli gyönyörű kert került kialakításra, valamint itt található a világ legnagyobb terapeutikus hangtála is, melynek pozitív természettani hatásairól mindenki maga meggyőződhet. A belépőt a falu szívében található fogadó épületében vásárolhatjuk meg, az ezerforintos felajánlásért cserébe pedig füstölőket és idegenvezetést is kapunk. A jövőben további fejlesztések várhatóak a faluban, többek között Garáb ősi, kereszt alaprajzú bizánci templomának teljes, műemléki rekonstrukciója.

blank
Fotó: Vizy Márton

Bánki-tó

A Hollókőtől egyórás, kanyarokkal és álmos kis falvakkal teli autóútra található Bánk az utóbbi években a budapesti bulinegyed nyári kitelepüléseként is ismert Bánkitó fesztivál révén került fel a városi fiatalság térképére, de zenei koncertek, kerekasztal-beszélgetések és színházi workshopok híján is megér egy kitérőt az apró tó, pestieknek akár a Velencei-tó helyett is.

A 90-es évekre teljesen lelakott és fürdőzésre alkalmatlanná vált Bánki-tó a kétezres évek elején egy teljes ráncfelvarráson esett át, a strand vadonatúj fogadóépületét pedig éppen idén adták át. A tó hőmérséklete nyáron nagyjából követi a Balatonét, mélysége átlagosan négy méter, hossza 370, szélessége pedig 240 méter. A part mentén rengeteg napozásra, keresztrejtvényfejtésre és ugrálásra alkalmas stég található, a büfénél a csípős hamburgertől kezdve az ízletes túrós palacsintán át a hekkig bezárólag valamennyi kötelező strandkaja elérhető, aki pedig plusz lábmunkára vágyik, az a jegypénztárnál vízibiciklit is bérelhet.

blank
Fotó: Vizy Márton

Utóirat

Ha elfogadtok egy jó tanácsot: amennyiben Budapestről érkeztek Hollókőre, a 21-es/M3-as kombó helyett érdemes a 22-es úton visszacsorogni, közben pedig megállni néhány gombóc fagyira Szécsényben és Balassagyarmaton. A két nógrádi kisváros polgári centrumának gyalogos felfedezése, a szécsényi Tűztorony megmászása, a Kastélypark bejárása, vagy a balassagyarmati Palóc Múzeum meglátogatása tökéletes délutáni program, mielőtt újra fejest ugranánk a nagyvárosi lét forgatagába.

Vizy Márton