Megnyílt Buda új titkos kertje a Városmajorban

Nehéz időszakon van túl a magyar vendéglátás, többek között ezért is igazi felüdülés a Városmajor összefüggő zöld lombjai között felfedezni a mindössze két hete megnyitott titkos kertet. Az aMajomhoz névre keresztelt udvar nem kisebb küldetéssel indult, minthogy minden este izgalmas zenei- és kultúrprogramokkal pezsdítse fel Budát.

A Majomhoz, Buda új titkos kertje a Városmajorban
Fotó: Kiss Bálint / Socially

Az utóbbi években a kulturális, gasztronómiai és zenei események többnyire Pesten valósultak meg, viszont mi sem bizonyítja jobban a budai programok létjogosultságát, mint a nemrég próba jelleggel megnyitott kerthelyiség. Az örökségvédelem alatt álló épületegyüttest is felölelő udvar rekonstrukciója idén kezdődött volna, azonban a vírus miatt tolódott, a felszabadult kertet viszont – az összefogás égisze alatt– olyan vendéglátóegységekkel töltötték fel és alakították ki három hét alatt, amelyeknek a korábbi fesztiválszezonokban meghatározó szerepük volt.

Programok

A tulajdonosok nem titkolt célkitűzése, hogy a kert egyfajta közösségi és kulturális találkozóhelyként működjön, s kicsiben teret adjon elmaradt fesztiváloknak vagy eseményeknek. Minden este élőzenével várják a vendégeket, napi szinten lehetőséget adva így a különböző zenei műfajok előadóinak. Programok és fesztiválok tekintetében a Paloznaki Jazzpiknik is jelen lesz majd, de a későbbiekben olyan nosztalgikus estéket is megidéznek, mint a MokkaCukka, vagy a Süss fel nap.

Fókuszban a fiatal magyar borászok

A Divinonak köszönhetően kizárólag fiatal, magyar borászatok tételei közül válogathatunk. A Junibor – Fiatal Borászok Egyesületével közös együttműködés által olyan tematikus bor- és pezsgőkóstolókkal találkozhatunk, mint Hernyák Tamás, etyeki borász első pezsgőjének bemutatója. A bor mellett olyan nyári klasszikusokat is megtalálunk, mint a gin tonic vagy az aperol spritz.

Változatos foodtruck-felhozatal

Nem csak kultúrprogramok, de mennyei ételek tekintetében is hétről-hétre meglepetéssel készül aMajomhoz. A kovásszal kelesztett pizzáiról, fatüzeléses kemencéjéről, és izgalmas feltéteiről már jól ismert Blitz Pizza truckja és a Burger Market kézműves burgerei mellé a közeljövőben vidéki és belvárosi éttermek is helyet kapnak a kertben. Tervben van a vegetáriánus vonal bővítése és olyan nevekkel találkozhatunk nemsokára, mint például a Pomodoro, vagy a MazelTov, de vidéki kedvenceink is felbukkannak majd egy-egy hétvége erejéig.

Fotó: Kiss Bálint / Socially

aMajomhoz

1122 Budapest, Maros utca 56.
Facebook
Instagram