FOMO – a Z generáció kultuszfilmje (Kritika)

Október 10-én debütál a hazai mozikban a Z generáció kultuszfilmjeként is aposztrofálható FOMO, melyből nem csak a Fear Of Missing Out jelenség lényege, hanem annak életünket befolyásoló súlyos következményei is megismerhetők.

„Megosztod és uralkodsz” alcímmel készült el a fiatal rendező, Hartung Attila első alkotása, mely mindenfajta finomkodás nélkül, szinte dokumentumfilmes jelleggel tárja elénk az ezredforduló után születettek világát.

A történet középpontjában a Falka névre hallgató érettségi előtt álló gimnáziumi osztálytársakból összeállt vloggercsapat áll, mely napról napra egyre durvább challenge-videókkal örvendezteti meg a közönséget. Sajnos azt a való életből is jól tudjuk, hogy a magas nézettségért sokan bármire képesek, és az ebben a szellemben forgatott anyagok nyilvánosságra kerülésének gyakran a felvételeken megjelenő szereplők látják kárát, így nem meglepő, hogy a FOMO cselekménye is erre a kérdéskörre koncentrál.

A banda egyik tagja, Gergő egy házibuliban épp a kimaradástól való félelme miatt olyan határt lép át, ahonnan már nincs visszaút, áldozattá téve Lillát, történelemtanáruk lányát. Az eset nyomán pedig a fiú eddig biztonságosnak hitt élete pillanatok alatt darabjaira hullik.

Hartung Attila filmje kötelező darab nemcsak a tizenévesek, hanem az idősebb generációk számára is, hiszen rendkívül nyíltan beszél korunk fontos társadalmi kérdéseiről (pl. felelősségvállalás, cyber bullying), hitelességének köszönhetően pedig esetenként a néző szinte el is felejti, hogy egy előre megírt forgatókönyv alapján készült alkotást lát.

A valósághű ábrázolásmódot tovább erősítik a FOMO-ban lépten-nyomon felbukkanó, iPhone-nal készült felvételek, melyek dramaturgiailag is tökéletesen illeszkednek a cselekménybe, hisz ezeket minden esetben a Falka tagjai készítik. A lendületes történetvezetést pedig nagyban segíti az igényes zeneválasztás, hisz a filmben többek között a Fran Palermo, a Deep Glaze, a Hősök és a Mary Popkids dalai is felcsendülnek.

Bár a főbb szerepekben többnyire amatőr színészpalántákat látunk, kivétel nélkül mindannyian nagyon tehetségesek, így játékukon egyáltalán nem érződik a forgatási tapasztalat hiánya. Gergőt például a pszichedelikus rock műfajában tevékenykedő Deep Glaze zenekar frontembere, Yorgos Goletsas, míg egyik legjobb barátját a CSiPESZ néven a való életben is vloggerkedő Sipőcz András formálja meg.

A rendező első alkotásával tehát igazán magasra tette a lécet, hisz sikerült megragadnia és pontosan átadnia a Z generáció életérzését a nagyvásznon, ugyanakkor – ami számomra a legfontosabb – mivel történetének nem adott egyértelmű lezárást, drámai hatást váltott ki és képes volt elgondolkodtatni, nemcsak a főszereplők, hanem a világ jövőjéről is.