Egy nappal korábban mozikba kerül az Az – Második fejezet

Aki csak látta Stephen King regényének hatalmas sikereket elérő filmfeldolgozását az AZ-t, az mind rettentően kíváncsi hogyan alakul a gonosz bohóc és a vele küzdő gyerekek sorsa.

27 évvel később a Vesztesek Klubjának tagjai – immár felnőttként – visszatérnek szülővárosukba, Derrybe, hogy újra szembenézzenek az ördögi Pennywise-zal. Szerencsére a nézőknek nem kell 27 évet várni, sőt szeptember 5-ig sem, ugyanis 1 nappal hamarabb, szerda esti előjátszásoknak köszönhetően, már szeptember 4-től a legtöbb moziban látható lesz az Az – Második Fejezete.

Ráadásul mindenki előre biztosíthatja rá a helyét, mert a legtöbb hazai moziban már lehet jegyet vásárolni a filmre. Nemcsak a Cinema City fővárosi és vidéki mozijaiban, hanem a Mi Mozink (Lurdy, Óbuda, Tatabánya), Sugár Mozi, Corvin Mozi, Pólus Mozi, Cinemapink MOM, Kecskemét Malom és országosan további mozikban is. A film többféle formátumban áll majd a nézők rendelkezésére: 2D, IMAX, ScreenX, szinkronos és eredeti angol nyelvű változatok is várnak az érdeklődőkre.

Az - Második fejezet

Az új film ott kezdődik, ahol az első fejezet befejeződött, ráadásul amellett, hogy nagyon látványos, izgalmas és kellőképpen félelmetes, megőrzi az első rész szellemességét és szerethető karaktereit is. Néhány jelenet erejéig újra láthatjuk a fiatal főszereplőket, de a felnőtt másukat alakító színészeken lesz a hangsúly; többek között James McAvoy, Jessica Chastian és Bill Hader is a Vesztesek Klubját erősítik, Pennywise szerepében pedig visszatér Bill Skarsgard.

Aki nem akar lemaradni és elsőként szeretné átélni hogyan ér véget AZ, annak fel kell készülnie és szerencsére ebben a legtöbb hazai mozi segítségére lesz.