Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál 

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. Magyarország egyik legnagyobb múltú eseményére idén 143.000-en látogattak el.

„A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a komfortosabb és jóval biztonságosabb terület. Az új helyszín arra vonatkozólag is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel.“

– mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

Idén a headlinerek mindegyike – a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar – nagy sikernek bizonyult, de tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára is, amelyből az év végére film készül.

2019-ben újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa“ projekt. Ezúttal Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva.

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A fesztivál egyik jelképének számító átalakított Trabant, melyet Ef Zámbó István a rendszerváltás huszadik évfordulóján készített, 2019-ben, a harmincadik évfordulón egy újabb alkotás képében társat kapott, mely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a fesztivál weboldalán is megnézhető.“

– mesélte Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője.

blank

Ebben az évben számtalan művészeti alkotással is lehetett találkozni Sopronban. Jelen volt a programsorozaton a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész pedig mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

blank
Fotó: Mudra László

További nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson országos rekord született, ugyanis a vendégek  egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiséggel járultak hozzá a munkához.

A fesztivál tehát minden szempontból pozitív mérleggel zárt és természetesen 2020-ban is megrendezésre kerül: július 1-4-ig.