Minden eddiginél nagyobbat szólt az idei Pilvaker

A Red Bull Pilvaker egy estére megtöltötte az Arénát, így a monumentális térben több mint tizenkétezer ember költészettel és zenével ünnepelte március 15-ét. Aki nem jutott be az Arénába, annak sem kell lemondania a Pilvaker-élményről, mert március 17-től bárki megnézheti az ismert videómegosztón.

blank
kép: Bertalan Ádám

Egy év kihagyás után tért vissza a Pilvaker, ezúttal a Papp László Budapest Sportarénába, ahova már tavaly októberében – kétórás rekordidő alatt – elfogyott minden jegy. Lelkes közönségre számítottak a rapperek, énekesek és színészek, de még így is meglepte a csapatot az a túláradó szeretet, amivel a rajongók fogadták őket.

Lábas Viki is így volt ezzel, aki oszlopos tagnak számít a Pilvaker-családban, az új helyszín energiája és a lelkes tömeg rá is nagy hatással volt. „Most igazán kiélhettem a hiperaktivitásomat a hatalmas kifutón” – mesélte lelkesen Viki. „Több mint 12 ezer ember jött el, hogy március 15-ét ünnepelje, mozgásban volt az egész Aréna. Olyan érzelmek tomboltak ebben a nagy térben, hogy most azt érzem, igazán jó magyarnak lenni.”

blank
kép: Somay Márk

Ahogy minden évben, most is élőben szólaltak meg a legnagyobb kedvencek, és persze az új dalok is, amelyek közül a brutális erővel megdörrenő Márciusi ifjak szólt a legnagyobbat, de tökéletesen illett az Arénához a kibővített Akarsz-e játszani és a Magány is. A produkció még egy meglepetéssel készült, Kányádi Sándorra emlékezve feldolgozta a költő Valaki jár a fák hegyén című versét Sub Bass Monsterrel, Wolfie-val, Dipával és Meszivel.

A Pilvaker Ady Endre halálának 100. évfordulójáról is megemlékezett, Trokán Nóra, Pálmai Anna és Kautzky Armand pár percre óriási színházteremmé varázsolták az Arénát, lírai pillanatokkal megspékelve az egyébként néha szimplán pörgős, néha kifejezetten érzelmes előadást.

blank
kép: Bertalan Ádám

Armand nagyon meghatódott a telt házas Aréna kirobbanó szeretetétől. „A vers egy nagyon kényes műfaj, vannak színészek, akik sohasem szavalnak. Negyven éves koromig én sem mondtam verset, azóta viszont rendszeresen, de a mai volt a legnagyobb közönség, ami elé valaha kiálltam. Fergeteges élmény volt, csodálatos energiák működtek, és a legfontosabb, hogy ez a rendezvény visszaadta a hitemet a vers erejében” – vallott őszintén Kautzky Armand.

blank
kép: Bertalan Ádám

Aki lemaradt az idei előadásról, március 17-től megnézheti az ismert videómegosztó-oldalon. Hogy jövőre mi lesz a Pilvaker sorsa, még nem tudni, de az biztos, hogy a szervezők nagyon magasra tették a mércét. Ahogy a szintén új belépő Bánki Beni mondta: „Kár, hogy Petőfi nem látott minket. Ezt még ő is szerette volna.”