5 pénztárcabarát buszos kirándulás tavaszra

Van már terved, hogy hol pihenj tavasszal? Mivel a tavaszi baráti kiruccanásoknál kevés jobb dolog van a világon, 5 olyan úti célt gyűjtöttünk össze, amely a FlixBus járataival egyszerűen és olcsón megközelíthettek.

Zágráb

Habár nyaranta Zágráb leginkább egy szellemvárosra hasonlít – nem hibáztathatjuk a helyieket, amiért a tengerparti városokban töltik a nyár nagy részét –, az év többi kilenc hónapjában ezerrel pörög a horvát főváros. Zágráb meglehetősen eklektikus, hiszen az épületeken középkori, szecessziós, szocialista, és futurisztikus jegyek is felfedezhetők. Szerencsére a Zágráb kínálta programok is hasonlóan színesek: a hangulatos történelmi városrész, a 2011-ben nyitott Összetört Szívek Múzeuma, és a Dolacként ismert hatalmas termelői piac kihagyhatatlan látnivalók.

Menetidő: min. 4 óra 30 perc

Velence

Az Adria királynőjeként ismert 260 ezres város fénye az idelátogató turistahadak miatt ugyan valamelyest megkopott az évek során, hangulata még ma is bárkit képes magával ragadni. Akármerre megy az ember, szűk macskaköves utcák, gondolák, romantikus hidak, és kézműves portékák szegélyezik az útját. Velence leghíresebb látnivalói közé sorolhatjuk a patinás Szent Márk-székesegyházat, a Dózse-palotát, és a Lord Byron által elnevezett Sóhajok hídját, érdemes azonban felfedezni a kisutcákban megbúvó, kisebb templomokat és hidakat is, amelyek mérete valószínűleg jóval kisebb az előző két látnivalónál, de a hangulatuk legalább annyira elbűvölő, mint az előbbieknek.

Menetidő: min. 9 óra 50 perc

Brassó

Románia második legnagyobb városa Erdély dél-keleti részén található, a Barcasági-medence hegyekkel határolt völgyében. A rohamosan fejlődő középkori város híres a főtéren található gótikus stílusú Fekete-templomáról, a barokk jegyeket magán viselő városházájáról, és a Cenk-hegyen a város felé magasodó Brassovia váráról, amely egy turistaútvonalon keresztül és felvonóval is megközelíthető. Brassó vadregényes hangulatot idéző városképéhez természetesen hozzátartoznak a macskaköves kisutcák és a teraszos vendéglátó egységek is.

Menetidő: min. 12 óra

blank

Belgrád

Szintén remek helyszíne lehet egy tavaszi kirándulásnak a Budapestről 350 kilométerre található Belgrád. A Száva és a Duna találkozásánál fekvő szerb fővárost sok fiatal látogatja a pezsgő éjszakai élet miatt, nappal viszont a forgalmas sugárutak zajától hangos a város, melyek azonban gyakran békeszigetekként működő, zöldellő parkokba torkollanak. Semmiképp nem érdemes kihagyni a Savemala-negyedet, ha felhőtlen szórakozásra vágytok, hiszen a Belgrád kreatív központjaként működő folyóparti terület egyre több raktárakban berendezett kiállítótérnek, koncertteremnek, sörkertnek és közösségi térnek ad otthont.

Menetidő: min. 5 óra 45 perc

blank

Trieszt

Észak-Olaszország kissé különálló részeként tekintünk legtöbbször a Szlovénia ölelésében fekvő 204 ezres lakosságú Triesztre. A város – elhelyezkedéséből is adódóan – multikulturalizmusát érdemes a gasztronómia segítségével megismerni, hiszen a magyar ételek mellett, az olasz, a balkán és az osztrák konyha legjavát is megízlelhetjük, ha idelátogatunk. A környéken még nagyokat lehet kirándulni vagy megmártózni a tengerben, de persze a városban barangolva a történelmi látnivalókat is érdemes végigjárni.

Menetidő: min. 7 óra 50 perc

blank