“Azok a karakterek okoznak nehézséget az embernek, amik nagyon messze állnak tőle.” Interjú Schmied Zoltánnal

Idén ősszel sokszor találkozhattunk Schmied Zoltán, Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly nevével, hiszen amellett, hogy novemberben megérkezett a mozikban második közös filmjüket, az X – A rendszerből törölve, szeptemberben a színházban is debütált a hármasuk, ugyanis bemutatták a Büszkeség és balítélet című darabot, melynek érdekessége, hogy csupán két színész kelti életre Jane Austen regényének megannyi karakterét. A színdarabról és a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmjéről kérdeztük Schmied Zoltánt.

Az X – A rendszerből törölve című film forgatása előtt gyorstalpaló rendőri kiképzésen vettetek részt, neked azonban a Tűzvonalban  című sorozat már komoly alapot adott ehhez, hiszen akkor voltatok kommandósokkal, fogtatok fegyvert, lőnötök is kellett. Mi volt újdonság számodra a mostani tréningben?

Schmied Zoltán: Igen, volt szó a fegyverekről és a velük való mozgásról, de én többször találkoztam már ezzel forgatásokon. A helyszínelés volt számomra újdonság. Egy nyugalmazott rendőr (aki helyszínelő volt rengeteg bűnügynél Budapesten) mesélt nekünk történeteket, illetve arról, hogyan zajlik a munkája és mi az, amit a filmekben látunk, de a valóságban nem úgy van. Próbáltunk nagyon reálisak maradni ebben a kérdésben. Megtanultunk olyan apróságokat, amiket nem nagyon tudhat egy laikaus. Például azt, hogyan vesznek ujjlenyomatot, miként kezdik el egyáltalán. Bár az X-ben nekünk ezt nem kellett csinálni, érdekes volt megtudni, mi történik ilyenkor, és egyáltalán nyomozókként miképpen mozoghatunk ebben a térben.

Azt olvastam, hogy szerinted a film üzenete a saját harcainkat megvívásainak fontossága, melyeket akkor is meg kell vívnunk, ha a világot nem is feltétlenül tudjuk megváltoztatni. Mi a karaktered, Péter küzdelme?

Schmied Zoltán: Ez nehéz kérdés. Péter szerintem nagyon kettős személyiség. Nehezen dönt aközött, hogy a saját karrierje, vagy a másokon való segítség, egy ügy megoldása-e a fontosabb – ez végül eldől az egyik irányba. Úgy gondolom, ezzel amennyire lehet, próbál küzdeni, de nem akarok túl sok mindent belemagyarázni ebbe, mert lehet, hogy nem látszik a filmben (nevet).

Kikerülhetetlen téma hármatok közös munkája, hiszen ez a második Ujj Mészáros Károly-film, melyben Balsai Mónival együtt szerepelsz, ráadásul a Centrál Színházban is folytattátok ezt az együttműködést. Mit gondolsz, mi a triumvirátusotok titka?

Schmied Zoltán: Azt nem tudtuk, hogy színházban hogyan fog ez elsülni, a filmeknél eddig nagyon jól alakult, az apró feszültségeink ellenére is. Úgy érzem, hármunknak rendkívül hasonló az ízlésünk, Karcsi pedig pontosan és reálisan lát minket kívülről, tehát ez egy szerencsés találkozás. Ráérez arra, mi áll nekünk jól és mi az, ami már sok. Mónival is közös az ízlésünk, ezért gördülékenyen tudunk együttműködni, legalábbis most úgy tapasztaljuk (lekopogom). A színpadon is remekül ki tudjuk egészíteni egymást, segítjük és úgymond húzzuk is a másikat.

Amikor elolvastátok a Büszkeség és balítélet szövegkönyvét, bizonytalanok voltatok és attól féltetek, nem lehet majd érteni a történetet. Mikor éreztétek azt, hogy kezd összeállni a dolog?

Schmied Zoltán: Kerestünk darabokat, és Mónival kitaláltuk, hogy csináljuk ezt is hárman, nézzük meg, ez is működik-e. Volt olyan, ami Karcsinak tetszett, nekünk viszont nem annyira, illetve természetesen a Centrál Színház is benne volt ebben a munkában. Így négyen olyan darabot kerestünk, ami mindenkinek tetszene. Amikor Baráthy György, a dramaturg, megtalálta a Büszkeség és balítéletet, a színháznak borzasztóan megtetszett, ezután mi is elolvastuk. Elsőre Mónival egyáltalán nem láttuk át, hogy tudna ez működni. A színház mondta, hogy próbáljuk meg, mi pedig úgy gondoltuk, ez egy olyan jó történet, amelyik megéri, hogy fussunk vele egy kört. Leültünk, hangosan felolvastuk, hogy mi is hallhassuk a szöveget, hiszen úgy teljesen más a hatás. Ezután már mindannyiunknak annyira beindult a fantáziája, hogy azt gondoltuk, ebből élvezetes munkát lehet csinálni. De azt csak a bemutató előtti utolsó 1-2 hétben éreztük, hogy minden részlet a helyére került.

A mű 11 karakterét mindössze ketten visztek a színpadra. Melyik nehezebb feladat színészként: sok szerepbe éppencsak beleugrani 1-1 percre, anélkül, hogy igazán belemélyedhetnél, vagy egyet alaposan megvizsgálni és életre kelteni?

Schmied Zoltán: Azt gondolom, hogy mindkettő nehéz, nem nagyon lehet különbséget tenni. Ebben a darabban bizonyos karakterekbe nem tudunk olyan mélyen belemenni, mint mikor egy szerepet kell eljátszani egy előadásban (akkor sokkal több ideje van az embernek ezt részletesebben kidolgozni). A Büszkeség és balítéletben bizonyos karaktereket éppen csak felvillantunk, apró részeket mutatunk belőle. Itt az a kihívás, hogy sok kicsit kell csinálni, de közben nagyot is. Igazából az az érdekes ebben, hogy láthatjuk, mennyire sok múlik a másik szereplőn. Ez egy csapatjáték, melyben az a vicces és furcsa, hogy a saját magunk kollégái is vagyunk. Tehát ha rossz tempót adok magamnak, akkor lehet, hogy nem jól sül el a jelenet, azaz én vagyok a felelős minden szerepért. Hihetetlen érzés, hogy egy előadáson belül is össze tudom hasonlítani az alakításaimat. Hiszen az előbb alakítottam Mr. Bennetet, utána pedig Mr. Darcy vagyok. Ez egy érdekes felfedezés, egy hatalmas újdonság.

Úgy tudom, az idősebb karakterekkel küzdöttél meg leginkább – pedig te alakítottad például a legidősebb Bennet lányt, az érzékeny Jane-t is. Miért éppen az előbbiek okoztak kihívást számodra?

Schmied Zoltán: Inkább azok a karakterek okoznak nehézséget az embernek, amik nagyon messze állnak tőle. Természetesen egy női szerep is messze áll tőlem, ilyenkor vigyázni kell, hogy az ember ne essen túlzásokba, ne vigye el a rosszízlés felé. Nem könnyű megtalálni azt a határvonalat, hogy ne legyen bohóckodás, de mégis szóljon valamiről, meglegyen az igazsága a figurának. Ezekhez a karakterekhez a próbák folyamán közelebb kerül a színész és a rendező segítségével megtanulja, hogy hol vannak a határoz. Enélkül nem is lehetne élvezetes a színészkedés.

Olvastam Ujj Mészáros Károly egyik interjújában, hogy szerinte a film a háború, a színház pedig a béke szigete. Te hogyan éled meg ezt a kettősséget a karrieredben?

Schmied Zoltán: Nekem mindkettő háború! (nevet). Nekem nyilván más a szemszögem, én színészként élem meg ezt – de abszolút különböző műfajokról van szó. Én azt szeretem ebben, hogy hihetetlenül tudom élvezni  és szerezni mind a két munkát. Természetesen van olyan a színházban is, amikor rossz és nehéz dolgozni – ahogyan egy filmnél is előfordul, hogy az ember elveszti az önbizalmát és nem tudja, most éppen mit csinál. Mindkét területen érzek háborút békét is (mosolyog).

Milyen bemutatókra készülsz még az idei színházi évadban?

Schmied Zoltán: A Centrál Színházban próbálok jelenleg, itt fogok játszani két új előadásban: az egyiket Szikszai Rémusz rendezi, Tökéletlenek címmel, ami egy borzasztóan érdekes darab, ő pedig egy fantasztikus rendező – ezt decemberben mutatjuk be. Aztán márciusban jön a Nemek és igenek című előadás Puskás Tamás rendezésében, ami a kapcsolatokról, válásról, szerelemről és megcsalásról fog szólni.

Szöveg: Barna Borbála, Fotók: Horváth Rea