A Bohém rapszódián túl – 7 zenés film, amit imádunk

A Bohém rapszódia és a Csillag születik bebizonyította: a zenés filmek sosem mennek ki a divatból. Olyannyira nem, hogy a Gaga és Bradley Cooper nevével fémjelzett Csillag születik című film dalait tartalmazó CD már hetek óta első helyen szerepel az amerikai lemezeladási listákon. Éppen ezért 7 olyan filmet gyűjtöttünk össze, melyeket a bennük felcsendülő zene miatt szerettünk meg, és bármikor képesek lennénk újranézni őket.

Mamma Mia

A nyár közepén érkezett a magyar mozikba a Mamma Mia második része, ami tele volt ABBA-slágerekkel és világsztárokkal. Utóbbit bizonyítja, hogy még Meryl Streep is szerepelt benne, na meg Cher. Nekünk azonban az első rész mégis jobban tetszett. A történetben Donna lánya, Sophie házasodni készül, a nagy menyegzőt megünnepelvén pedig Donna meghívja két jó barátnőjét, hogy ők is ott legyenek a nagy napon. Sophie egészen másfajta vendégeket invitál meg az esküvőjére: 3 férfit, akik közül a gyanúja szerint az egyik nem más, mint az apja.

Chicago

Bár már 16 éves a film, mi időről időre még mindig újranézzük a Chicagót. A chicagói börtönben csak úgy nyüzsögnek a vad és hírnévre éves nők. Velma (Catherine Zeta-Jones) és Roxie (Renée Zellweger) mindent elkövetnének, hogy kiszabaduljanak, ezért felbérlik a város legmenőbb ügyvédjét, Billy Flynnt (Richard Gere), aki még egyetlen ügyet sem vesztett el, hogy kiszabadítsa őket. Vajon melyikük jár szerencsével?

Burlesque

Minden énekesnő életében elérkezik az a pont, amikor a karrierje mélyrepülésbe kezd. Ilyenkor páran úgy gondolják, más műfajban is kipróbálják magukat, példának okáért színésznőnek állnak. A 2008-ban Bionic címmel megjelent CD-je csúfos bukása után Christina Aquilera is így döntött, és eljátszotta a nagyvárosba tévedő szenvedélyes és tehetséges Ali szerepét a Burlesque című filmben. Jól is tette, mert a végeredmény egészen jóra sikeredett, főleg, hogy a másik főszereplő Cher volt.

A legnagyobb showman

A tavalyi karácsony legnagyobb filmes ajándéka A legnagyobb showman volt, melyben Hugh Jackman és Zac Efron állt össze, ezúttal nem azért, hogy szokásukhoz híven a kockahasukat mutogassák, hanem azért, hogy egy jót énekeljenek a cirkuszban. A látványos és vidám film belopta magát a szívünkbe, a dalok pedig a fülünkbe.

Swenney Todd

Elfogultak vagyunk, mivel úgy gondoljuk, minden, amihez Tim Burton hozzáér, aranyat ér. Ez a cseppet sem alaptalan állítás különösen igaz a Swenney Todd – A Fleet Street démoni borbélya című filmre, melyben Johnny Depp és Helena Bonham Carter alakít egy páratlan párost a 18. századi London mocskos és veszélyes utcáin. A film hangulata, pont olyan, mint a többi Burton-filmnek: abszurdan vicces és bájosan sötét. Imádjuk és kész.

Kaliforniai álom

Hogyan is maradhatott volna le a listánkról a Kaliforniai álom? Sanda gyanúnk szerint a női nézők többségét nem a sztori, hanem Ryan Gosling csábította a mozikba, de ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy Gosling és Emma Stone párosa 4 Grammy-díjat és 6 Oscar-szobrocskát ér a filmkritikusok szerint.

Grease

Nem tudunk elképzelni olyan retró bulit, ahol ne csendülne fel legalább egy szám az 1971-es Grease-ből. A film mára ikonikussá vált, mivel már vagy milliószor megnéztük és betéve tudjuk John Travolta filmbéli mozdulatait. Sandy és Danny szerelmének története az idő múlásával sem halványodott el az emlékezetünkben, sőt tulajdonképpen most még aktuálisabb is, mint valaha, mivel a filmben hordott ruhák (beleértve a fekete nadrág, fehér zokni kombinációt) ismét visszajöttek a divatba. Lehet, hogy pont a Grease népszerűsége miatt?