Mindjárt itt a 15. Verzió Emberi Jogi Fesztivál! – Ezeket a filmeket ne hagyd ki!

A november 6. és 11. között megrendezett 15. VERZIÓ Emberi Jogi Dokumentumfilm Filmfesztivál programja a világ legfrissebb lenyomatát mutatja be. Ezúttal két filmet ajánlunk nektek a fesztivál programajánlatából: egy finn alkotást, a Sárga csizmák a jövőből című filmet, illetve egy három nagymama egymástól nagyon különböző történetét feldolgozó magyar dokumentumfilmet, a Nagyi projektet

Sárga csizmák a jövőből

Hogyan segíthetünk ötven év múlva születendő dédunokánknak most? Mit hagyunk az utánunk jövőkre? Mekkora befolyása van erre egy-egy embernek? Ezeket az egyetemes kérdéseket járja körül John Webster rendező a 2060-as években születendő dédunokájának címzett film-levelében. Az a tengerpart, ahol a kislány fog szaladgálni kis, sárga csizmájában, egészen másmilyen lesz, mint a mostani. A veszteség személyes tapasztalatából kiindulva a rendező Finnországból a szibériai szénbányákon és a Marshall-szigeteken át Amerikáig kalauzolja a nézőt. A múltat, jelent és a jövőt egybeszövő megindító dokumentumfilmből kiderül, mit tehetnek az egyes emberek a világ jobbításáért.

Nagyi projekt

A film három fiatalember felnőtté válásának és nagymamáik múltjának története egy tényleges és egy szimbolikus utazás formájában. Miközben a fiúk bebarangolják Európát, a nagyik – egy angol kém, egy náci németországi táncosnő és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – felelevenítik élményeiket, amivel egy virtuális utazás is kibontakozik a huszadik század történelmébe. Révész Bálint szellemes és friss hangvételű dokumentumfilmje sikerrel szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon, és elnyerte a magyar filmkritikusok legjobb dokumentumfilmnek járó díját. “Az eltűnőben lévő generációval csak felszabadultan és korlátok nélkül szabad beszélgetni, másra nincs már idő.” Révész Bálint


A Verzió Filmfesztivál teljes programját itt tekinthetitek meg.