Az egyik legdinamikusabb hazai koncertzenekar, a Cloud 9+ repertoárja eddig kizárólag angol nyelvű dalokból állt, azonban nyáron ezt a szokásukat megtörve készítették el Járai Márkkal és Fura Csével a Petőfi Zenei Díj hivatalos himnuszát, a Valaki mondja el című felvételt.
Ezt a sort folytatják most a világszerte ismert AWS-dal, a Viszlát nyár feldolgozásával. A metálslágert jóval elektronikusabbra vették, igazi Cloud-dalt faragtak belőle, így cseppet sem veszített elsöprő lendületéből és kirobbanó erejéből. Az idei SZIGET Fesztiválon még csak élőben mutatták meg a dalt, ahol Siklósi Örs is csatlakozott hozzájuk a színpadon, most viszont rögzítették is a feldolgozást, amihez egy vagány szövegvideót is forgattak az élő fellépésük kockáiból vágva.
A Cloud 9+ frontembere, Szivák Zsolt mesélte el, hogy jött az ötlet a “közös” dalra:
“Évek óta nagyon jóban vagyunk az AWS tagjaival, szakmai barátságot ápolunk a srácokkal, és nagyon örültünk, amikor megnyerték a lehetőséget, hogy ők menjenek ki az Eurovízióra. Ettől a sikertől függetlenül is nagyon bírjuk ezt a dalt, és szerettünk volna mi is hozzátenni, és kifejezni a tiszteletünket a metálos barátaink iránt. Tök jó, hogy ők is lelkesedtek, és Örs elfogadta a felkérésünket a Szigetes fellépésre is. Remek móka volt együtt tombolni a színpadon, most pedig az egész online is elérhetővé vált a szöveges videónk formájában.”
Legközelebb Budapesten november 23-án látható a Cloud 9+ az A38 Hajón, ahol természetesen a “Viszlát nyár”-t is elzúzzák a srácok. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a jegyek kétharmada mostanra már el is kelt.