Egy különleges komolyzenei élmény, Varró Dániel közreműködésével

Varró Dániel különleges koncertjének ötlete a STUDIO 5 és a Szeged Trombone Ensemble szoros együttműködésében született. A Szeged Trombone Ensemble a rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint hangszerük, a harsona sokoldalúságának propagálása szellemében Gyivicsán György művészeti vezető irányításával működik.

Az együttesre jellemző magas szintű szakmai felkészültségnek, s a mai napig tartó hangszertechnikai fejlődésnek köszönhetően az együttes képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólalni.

Ez inspirálta a STUDIO 5 tagjait is. A zeneszerző csoport célja, hogy az európai zenei tradícióból kiindulva olyan hangversenyeket hozzanak létre, melyek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. Az alapító tagok gondolkodásmódja hasonló, ugyanakkor mindegyik szerző a saját zenei nyelvén alkot.

A STUDIO 5 számára fontos a kortárs társművészetek bevonása. Ehhez a koncerthez a költészetet választották, és annak egyik legkiválóbb magyarországi reprezentánsát, Varró Dánielt kérték fel partnerüknek.

Az öt komponista többféle összeállításban (kvartett, szextett, oktett) íródó darabjai között Varró Dániel olvassa fel a saját verseit. Az est moderátora, Csepelyi Adrienn a szerzőkkel beszélget a közös munkáról, az alkotás folyamatáról, a született művekről.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges atmoszférájú terme egyaránt kedvez a versfelolvasásnak és a harsona-együttes erőteljes és intim megszólalásainak.