Félelem és reszketés a moziban: Cápás filmek akkor és most

Nemrég került mozikba Jason Statham új akciófilmje, amiben egy kihaltnak hitt horrorisztikus mélytengeri szörny, azaz óriáscápa kerül elő a semmiből. Mielőtt saját szemünkkel bizonyosodnánk meg arról, hogy az Amerikai Haditengerészet különleges búvárját alakító Statham szokás szerint megmenti a világot, idézzünk fel együtt néhány „cápás klasszikust”, amelyek biztosan nem érnek a Meg: Az őscápa nyomába. Nem mintha nehéz volna őket túlszárnyalni.

Cápa 4. – A cápa bosszúja

A Brody család kálváriája úgy tűnik, sosem ér véget, hiszen kiderül, hogy ismét vízi szörny vette őket céltáblájára. Michael Caine élete egyik legrosszabb döntését hozhatta meg akkor, amikor elvállalta a szereplést A cápa bosszúja című förtelemben, ami a legjobb esetben is maximum a röhejes kategóriába fér bele. IMDb mutató: 2,9

Szellemcápa

Szárazföldön és vízen is rettegést kelt a Szellemcápa c. remekmű, ami már a címe alapján erősen megkérdőjelezhető, hát még, ha megnézed. Akik már látták, azt állítják, hogy alkohol nélkül élvezhetetlen a történet, amit egyébként eszméletlen baromságként jellemeznek. IMDb mutató: 3,3

Hammerhead: Shark Frenzy

Paul Young életét vesedaganat veszélyezteti, sőt, szerettei úgy tudják, belehalt a betegségbe. Évekkel később édesapja magánszigetére hívja a fiú egykori orvosát hogy megmutassa, cápagénnel kezelte, aminek köszönhetően az immár mutáns Paul él és virul. Persze nem ok nélkül hívja oda a szakembert: a bosszútól fűtött apa cápaeledellé tenné a doktort. IMDb mutató: 3,0

Sharknado – Cápavihar

Amikor azt gondoltuk, nincs lejjebb, akkor került mozikba a Sharknado. A 2013-as alkotásban cápákat kap fel a forgószél és random ledobálja őket itt-ott, a városokat elöntő özönvíz miatt pedig gyakorlatilag sehol nincsenek biztonságban az emberek. IMDb mutató: 3,3

Tökéletes ragadozó (Cápaember)

Egyenesen 1998-ból érkezik a következő gyöngyszem, amiben egy cápához hasonló szörnyszülött szedi áldozatait. Az évek telnek, a teremtmény közben lábakat növesztett így már a parton is garázdálkodhat. A nézők többsége szerint ez a horrorfilm nem ijesztő, inkább félelmetesen nevetséges. IMDb mutató: 5,0

Forrás: Ear of Newt

Gyilkos cápa vs. óriáspolip

Pár évvel ezelőtt indokolatlanul sok borzalmas cápás film került napvilágra, köztük a lenti remekmű is. Talán elég annyit elárulni róla, hogy a hatalmas cápa röptében elkap egy utasszállító repülőgépet… Ebben a moziban méltó ellenségre talál, ugyanis a szintén óriási méretű polip is magának akarja a tengert, két dudás pedig itt sem fér meg egy csárdában. IMDb mutató: 2,5

Tudnánk még folytatni ezt a listát, bőven van miből válogatni. A fentiek közül van olyan, ami kimaradt az életedből?