9 nyári film, amely virtuális vakációra visz

Sajnos a legtöbben nem tudjuk az egész nyarat egy hangulatos városkában, tengerparton tölteni, így nem marad más, mint képzeletben elrepülni kedvenc nyári helyszíneinkre. Az alábbi 9 film segítségével például bejárhatjuk Olaszországot, Franciaországot, Balit, sőt még a görög szigetvilágot is. Kalandra fel!

Napsütötte Toszkána

Frances (Diane Lane) sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát. (PORT.hu)

Szólíts a neveden

Egy nyár Észak-Olaszországban. Elio (Timothée Chalamet), a 17 éves amerikai srác számára maga a paradicsom. A szüleivel együtt minden évben ugyanabban az ódon villában meg kertben tölti a vakációt, és ugyanazok a régi barátok veszik körül. Buliznak, strandolnak, zenét hallgatnak, beszélgetnek, és persze szerelemesek.
Elio apja művészettörténész, aki minden évben befogadja néhány hétre egy tanítványát. Ezúttal a doktori disszertációján dolgozó Oliver (Armie Hammer) érkezik, aki megzavarja a boldog harmóniát. Nem illik ide. Túl laza, túl szép, nem tudni mit akar.
Ez a nyár más, mint a korábbiak. Boldog és furcsa, szerelemmel és bánattal teli. És mire véget ér, már semmi nem lehet ugyanolyan, mint addig volt. (PORT.hu)

Ízek, imák, szerelmek

Liznek (Julia Roberts) mindene megvan, amiről csak egy nő álmodhat: férj, ház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságból. Viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb színésszel, Daviddel (James Franco). De igazából ez sem elégíti ki. Úgy érzi, levegőváltozásra van szüksége, ezért világkörüli útra indul. Olaszországban felfedezi az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolja, mígnem Bali szigetén megtalálja a belső egyensúlyát. Ráadásul találkozik Felipével (Javier Bardem), a bohém brazillal. (PORT.hu)

Mamma Mia!

Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált Tanyát a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget. A lány már régóta kutatja apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak 20 évvel korábban. És 24 kaotikus, varázslatos óra következik, melyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén. (PORT.hu)

A nyár királyai

Amikor az ember még kicsi, elképzelni sem tudja, hogy a szeretett szülei mennyire idegesítő közellenségekké tudnak válni később. Joe és Patrick gyerekkori jóbarátok, akik a hétköznapi tinik nyomorúságos életét élik őrlődve a suli és család között. Teljesen elegük van az otthoni állandó szekírozásból. Elszöknek és az erdőben építenek maguknak egy páratlan főhadiszállást, Biaggioval, aki valahogy belekeveredik az akcióba. Míg a zaklatott család utánuk kutat ők mindent megtesznek, hogy saját lábra álljanak és teljesen önállóak legyenek a vadonban. (PORT.hu)

Dirty Dancing

1963 nyarán egy luxus nyaralóhelyen tölti vakációját Baby, egy tizenhétéves lány, akinek életében a táncé a döntő szerep. Megismerkedik Johnnyval, a jóképű tánctanárral, akibe hamarosan fülig szerelmes lesz. Amikor Johnnyt faképnél hagyja táncpartnere egy nagy verseny előtt, Baby veszi át a helyét, s kiderül, hogy remek kettőst alkotnak. Ám Baby szülei nem nézik jó szemmel a turbékoló párost és a lány apja mindent megtesz, hogy a fiatalokat szétválassza. (PORT.hu)

Apád-anyád idejöjjön!

A nyári táborban vakációzó Hallie és Annie (Lindsay Lohan) megdöbbenve veszi tudomásul, hogy úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. A két kislány némi ellenségeskedés után összebarátkozik, s hamarosan rájönnek, hogy testvérek, méghozzá ikrek, akiknek a szülei elváltak. Hamar megszületik a terv: helyet cserélnek és összehozzák szüleiket. A tervet azonban veszélyezteti a papa (Dennis Quaid) csinos és nagyravágyó barátnője. (PORT.hu)

Levelek Júliának

Az újságírói álmokat dédelgető Sophie a munkamániás szakáccsal, Victorral él. A férfit jobban izgatja az étterme megnyitása, mint a menyasszonya. A pár Veronába utazik egy romantikus kirándulásra. Sophie bánatára Victor nem vele, hanem a helyi ételekkel és italokkal van elfoglalva. Egyedül indul hát a város felfedezésére. Júlia házánál egy ötven éve írt levélre bukkan, melynek írója az ifjúkori olasz udvarlója után kutat. Sophie válaszol neki, mire meglepetésére előkerül a levél írója. A lány csatlakozik Claire-hez és az öntelt unokájához, együtt indulnak a rég elvesztett kedves után.  (PORT.hu)

Bor, mámor, Provence

A bankár Max (Russell Crowe) élete gyökeresen megváltozik, amikor Provence-ba utazik, ahol kastélyt és szőlőbirtokot örökölt nagybácsijától (Albert Finney). Max maga sem tudja, mihez kezdjen, vegye át az irányítást, vagy értékesítse. Szinten minden percét lekötik emlékei és Fanny (Marion Cotillard), a közeli étterem elbűvölő tulajdonosnője. Azonban az álmodozásnak vége szakad, amikor felbukkan Christie (Abbie Cornish), a nagybácsi törvénytelen lánya. Azonban nem ez az egyetlen rejtély a nagybácsi és a birtok életében. (PORT.hu)