Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA és a változóban lévő fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva készül a 24 órán belüli házhozszállítás bevezetésére is. Az áruházlánc az újításait Nagy-Britanniában vezeti be elsőként.
Az angol The Times napilap szerint a kisebb üzletek közül az első ősszel nyílik meg London központjában, a Tottenham Court Roadon. A kínálat kisebb lesz, konyha- és hálószobai berendezések szerepelnek majd benne.
Az IKEA forgalma az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt, profitja azonban az elmúlt egy évben 40 százalékkal 87 millió fontra esett a font gyengülése miatt, és amiatt, hogy a cég nem hárította át a költségeket a vásárlókra.
Az IKEA 1987-ben, a Liverpooltól hozzávetőleg 30 kilométerre lévő Warringtonban nyitotta meg első üzletét az Egyesült Királyságban. A láncnak jelenleg 21 nagyáruháza van a szigetországban, a 22. jövő év elején nyílik meg Greenwich-ben. A kisebb, belvárosi üzletek ötletének felkarolását jelzi viszont, hogy egy másik, a Lancashire grófságbeli Preston közelébe tervezett nagyáruház tervét elvetették, mert már nem tartják „életképesnek”.
Az IKEA angol képviselője szerint az internetes vásárlás jelenti a jövőt a kiskereskedelem számára, és ebből a svéd áruházlánc sem maradhat ki. A svéd márka az egyik legnépszerűbb lakberendezési áruház Nagy-Britanniában, az elmúlt három évtizedben azonban nem vezetett be jelentős változásokat az üzleti modelljében.
Az első belvárosi üzlet különleges lesz amiatt is, hogy az éttermében nem árulják majd az IKEA sok vásárlója körében rendkívül népszerű húsgolyókat. A The Times szerint az IKEA közben jelentős forrásokat fordít a logisztikai fejlesztésekre, hogy fél-egy éven belül az interneten elérhető, hozzávetőleg 10 ezer árufélesége közül csaknem az összes elérhető legyen 24 órán belüli házhozszállítással.
MTI