Immáron közel 10 éve, hogy berobbant a köztudatba az akkori nagy electrohullámot meglovagolva a The Bloody Beetroots. Ki ne bulizott volna a stílus kedvelői közül legalább egyszer a Steve Aoki közreműködésével létrejött és kiadott „WARP” című számra? Sir Bob Cornelius Rifo azóta rengeteg változáson ment keresztül mind a zenei stílusát, mind az image-ét tekintve, de ami számunkra igazi szerencse, hogy Magyarország állandó helyszínként szerepel a turnéállomásai között. Legközelebbi itthoni fellépésére július 19-én kerül sor a Budapest Parkban, melynek apropójából egy online interjút készíthettünk vele.
Legelőször is hadd mondjam el, hogy óriási öröm a Bloody Beetroots nevét magyar fesztiválok line-upjain vagy épp önálló koncertként látni. Mik az eddigi tapasztalataid és visszajelzéseid hazánkról?
Mindig is imádtam és azt hiszem bátran mondhatom, hogy mindig is imádni fogok itt játszani. Egyszerűen érződik az itteni közönség zene iránti szenvedélye. Bármikor, amikor itt lépek fel csodás emlékekkel térek haza, de ezek közül is ki kell emelnem a szigetes bulit. Az őrület volt!
Évről évre állandó vendégnek számítasz nálunk. Volt már időd Budapestet vagy a vidéket alaposabban felfedezni?
Sajnos még nem, pedig érdekelne. Lenne kedved esetleg körbevezetni? Kérlek legyen!
Állok elébe. Most viszont egyelőre térjünk vissza kicsit a gyökerekhez, egészen pontosan 1977-ig. Ez az évszám nem csak a születési éved, de a punkrock is akkor élte fénykorát, ami azért fontos, mert köztudottan hatalmas befolyással bír a műfaj az életedre. Kik a legnagyobb kedvenceid és kik azok, akik a legnagyobb inspirációt jelentik számodra?
Igen, teljes mértékben állíthatom, hogy a punkzene formálta mind a zeneiségemet, mind azt a stílust és mentalitást, hogy merjek változtatni és folyamatosan fejlődni, még ha ez a szabályok megszegésével is jár. A Sex Pistols az abszolút kedvencem, de azt hiszem sokkal inkább jelent inspirációt számomra maga az élet, és azok az emberek, akikkel együtt dolgozhatok, vagy azok az élmények és tapasztalatok, amiket egy turné során gyűjtök.
A zenét leszámítva, utalva a Pókember és Venom inspirálta maszkra, amit a fellépéseken hordasz, mondhatni, hogy Pókember a te igazi hősöd? Lehet párhuzamot vonni a Pókember és Venom, valamint a Bloody Beetroots és SBCR közti kettősséggel?
Lehet, persze, de ez esetben én akkor inkább az antihős vagyok, azt hiszem. A maszk a védelmezés és az identifikáció szinonimái számomra. Úgy tekintek rá, mint egy kiváltság, ami szupererővel bír, hisz egyrészt megragadja a figyelmet, másrészt pont, hogy elhárítja azt a magánéletemről. Imádom, hogy bármikor visszatérhetek a saját kis életemhez.
Elmondanád, hogy valójában kicsoda Sir Bob Cornelius Rifo, és azt, áll a név mögött?
Ő egy szójáték, ami a valódi nevemet rejti. Szeretek mindenbe rejtett üzenetet csempészni, ez az én saját játékom.
Nagyon gyakori, hogy más előadókkal kollaborálsz. Mi alapján keresel társat a zeneszerzéshez?
Mindig olyan embereket keresek, akik igazán megértenek. Művészileg és filozófiailag is, de az adott projektem stílusa és hangulata is mérvadó. Jelenleg ezt próbálom belőni az új albumomhoz, utána pedig újra megnyílhat a koprodukciók varázslatos világa.
Gondoltad volna, hogy egyszer nem kisebb előadóval fogsz együttműködni, mint Paul McCartney?
Természetesen nem, fantasztikus, egyben a mai napig elképesztő, hogy ez egyáltalán megtörtént velem.
Az új megjelenések és új albumok mindig egy nagyobb változást jelentenek, hiszen azok egy komplett stílusváltozással, vagy épp új márkával járnak, kezdve a Romboramától a Death Crew 77-en át egészen a legújabb alteregóig, az SBCR-ig. Próbálsz ilyenkor egy alapkoncepció köré építkezni, vagy csak haladsz az árral, és útközben hozod a döntéseket?
Az egész életem nagyon gyors ütemben zajlik, mivel óriási tudásvágy van bennem, amit később aztán a zenébe fordítva kamatoztathatok. Minden mögött egy pontos és direkt jelentés van, ahogy az élő show-k evolúciója és felépítése mögött is. Ez a The Bloody Beetroots igaz természete.
Mit jelent a „the Real Church of Noise”?
Dennis Lyxzén és az én közös ötletem volt egy olyan közösség létrehozása, ahol azok az előadók is megmutathatják tudásokat, akik egyébként ritkán jutnának szóhoz, és kevesebb esélyük lenne a rivaldafénybe kerülni. Az egész egy koncepció is egyben, amely ott lapul mindenki szívében. Ha kellően hiszel benne, akkor rátalálsz a siker kulcsára.
Számomra a „The Great Electronic Swindle” hangzása jóval instrumentálisabb, mint az előző albumok és megjelenések, amire tökéletes példa talán a „Nothing but love” című szám, melyhez nemrég videóklip is jelent meg. Csak én érzem úgy, hogy egy teljesen új hangszerelést kapott az album?
Hihetetlen felvétel az egész album, kiváló kollaborációkkal. Jól érzed, határozottan sokat változtattam a zenéhez való alapvető hozzáállásomon az elmúlt időszakban. Próbálom más módszerekkel és egyszerre többféleképpen kihozni a hangszerekből a lehető legtöbbet, megpróbálva ezzel áthidalni az analóg és digitális hangzás közti különbségeket.
Te magad rendezed a klipjeidet?
Háh! Én nem rendezek, én csak vezényelek. Nagy különbség.
Végezetül, ha egy mondatot kellene hátrahagynod a magyar rajongóknak, mi lenne az a mondat?
Mélyen szántó gondolatok helyett inkább valami egyszerű: Hallgassátok minél többet a zenémet, és gyertek el a lehető legtöbb fellépésemre, ígérem mindig lesz benne valami különleges, amit értékelni fogtok!
Ezek után én sem mondhatok mást, csak buzdítani tudok mindenkit arra, hogy valóban érdemes lesz holnap kora estétől kilátogatni a Budapest Parkba egy remélhetőleg felejthetetlen koncertre.
Nagy Bence
