Irány Gyula – Shakespeare Fesztivál és Erdélyi hét Gyulán

Idén nyáron is érdemes Gyulára menned, ha kulturális szórakozásra vágysz. Mutatjuk is, miért. 

A 14. nemzetközi Shakespeare Fesztivált idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg a Gyulai Várszínházban július 9-15. között. Nemcsak Shakespeare halhatatlan műve, de a különböző átiratai, parafrázisai is középpontba kerülnek, így a színház saját bemutatójaként a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-mű, de az olasz, román, angol, orosz és magyar előadások mindegyike rendkívüli élményt ígér.

Külön kiemelhetjük a Kolyada Színházat Jekatyerinburgból (rendező: Nikolay Kolyada), a bukaresti Metropolis színházat (rendező: Victor Frunză) és az angol Tiger Lilliest. A zenekar önálló koncertet is ad Hamlet címmel, majd közreműködik a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásunkban. Amely igazi nemzetközi összefogás eredménye lesz, hiszen a romániai magyar Aradi Kamaraszínházzal és a szintén aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen mutatjuk be.

Rendező: Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.

A július 18-ai Halmos Béla Népzenei és Világzenei fesztivál idei vendégei a Békés Banda, a világhírű Tcha Limberger a Kalotaszeg Trióval és a Ghymes lesznek.

A július 21-ei 27. Gyulai Vár Jazz Fesztivál fellépői pedig a Binder Quartet, egy igazi nemzetközi zenekar, a Nicolas Simion Group és a Rákfogó.

Július 30. és augusztus 5. között Erdélyi hét címmel egy egészen új programsorozatot valósítanak meg a Gyulai Várszínházban, hagyományteremtő szándékkal. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja majd a közönség.

blank

Idén Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSe és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról a Zűrzavaros éccaka című előadás látogat Gyulára. A hét zárásaként pedig a Kolozsvári Magyar Operával közösen bemutatják az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült ördögmusicalt, családi mesemusicalt, Béres László rendezésében.