46 nap, több mint 70 előadás – Idén se maradj le a Gyulai Várszínházról

Az 55. évadában járó Gyulai Várszínház az elmúlt évtizedek hagyományainak megfelelően olyan összművészeti programsorozatot kínál június 24-től augusztus 11-ig, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít felejthetetlen nyári művészeti élményeket. 

46 napon át, 70-nél több előadással várnak, lesz 5 saját, illetve más színházakkal közös bemutató, 2 felolvasószínházi előadásunk. Bábelőadások, gyerekszínházi produkciók, musicalek, történelmi drámák, táncszínházi produkciók, népzenei és világzenei fesztivál, jazz fesztivál jelzi a műfaji sokszínűséget.

Kétnapos programsorozat (június 26-27.) hívja fel a figyelmet a minden műnemben jelentőset alkotó Székely János egész életművére (tudományos konferenciával, a költészetéből rendezett Én és a világ című előadói esttel, a Dózsa-monodráma bemutatásával, kerekasztal-beszélgetéssel, A nyugati hadtest novelláinak élő hangjáték bemutatójával), zárásként a Caligula helytartója (rendező: Szász János) Nemzeti Színházzal közös bemutatásával.

A Hamlet és Társai címmel rendezett XIV. nemzetközi Shakespeare Fesztivál (július 9-15.) olasz, román, angol, orosz és magyar előadásainak mindegyike rendkívüli élményt ígér. Nemcsak a shakespeare-i remekmű, hanem különböző átiratai, parafrázisai kerülnek a középpontba. Külön kiemelhetjük a Kolyada Színházat Jekatyerinburgból (rendező: Nikolay Kolyada), a bukaresti Metropolis színházat (rendező: Victor Frunză) és az angol Tiger Lilliest. A zenekar önálló koncertet is ad Hamlet címmel, majd közreműködik a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásunkban. Amely igazi nemzetközi összefogás eredménye lesz, hiszen a romániai magyar Aradi Kamaraszínházzal és a szintén aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen mutatjuk be.

Az Erdélyi hét (július 30. – augusztus 5.) minden napján más-más erdélyi magyar színház izgalmas és szórakoztató előadásával találkozhat a közönség. A hét zárásaként a Kolozsvári Magyar Operával közösen bemutatjuk az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült ördögmusicalt, családi mesemusicalt, Béres László rendezésében.

További infókért kattints ide.