Május 4. és 6. között ünnepi hangulatban zajlanak majd a BMC rendezvényei, hiszen kettős évfordulót ünnepel a koncepció. Immár 20 éve annak, hogy a Budapest Music Center megkezdte működését, a Mátyás utcai központ pedig éppen 5 évvel ezelőtt nyílt meg. A jubileumi események örömére klasszikus, kortárs és jazz zenei programokkal várják az érdeklődőket. Mutatunk pár koncertet, amit szerintünk bűn lenne kihagyni!
Da Capo hangverseny
Május 4-én 19.00 órától ünnepi előadással veszi kezdetét a háromnapos fesztivál a koncertteremben, olyan tehetséges zenészek prezentálásában, mint Rohmann Ditta gordonkaművész, az UMZE Kamaraegyüttes, a Szent Efrém Férfikar és Bubnó Tamás. Utóbbiak bizánci-görög és szír-ortodox énekekkel teremtenek különleges hangulatot, de repertoárjukban Bartók Béla, Faragó Béla és Sáry László egyes művei is szerepelnek. Az est folyamán Rados Ferenc és Kemenes András négykezes zongoraműveket fognak előadni Franz Schubert és Kurtág György darabjai közül válogatva, zárásként pedig Eötvös Péter Da Capo című műve kerül terítékre az UMZE, Rácz Zoltán és Lukács Miklós előadásában.
Jegyár: 2000 Ft
Szemző + Gőz
A jubileumi ünnepség második napján, május 5-én 17.00 órától a könyvtárban is izgalmas programra lelhetünk, itt tartja ugyanis érdekes audiovizuális installációjának bemutatóját Szemző Tibor (altfuvola) és Gőz László (basszustrombita) párosa. A »K«metszetek című műsort Franz Kafka élete ihlette, és a történet szereplői körül zajló eseményeket a hangi elemeken kívül képi világ megteremtésével tárják elénk. 8 mm-es technikával készült felvételek vetítésére kerül sor, amelyek szerves egységet alkotnak a hanganyaggal, amiben Kafka: A császár üzenete című elbeszélése elevenedik meg.
A belépés díjtalan!
Modern Art Orchestra: Porgy és Bess
Szintén május 5-én, 19.00 órától áll a koncertterem színpadára a népszerű Modern Art Orchestra, ami Miles Davis és Gil Evans Porgy and Bess c. albumával igyekszik elkápráztatni a közönséget, eredeti hangszereléssel. A legendás szerzőpáros rendkívüli sikereket ért el Gershwin operájának átiratával, amit a jazztörténet egyik gyöngyszemeként tartanak számon. Valódi zenei csemegének ígérkezik!
Jegyár: 2000 Ft
Sipos József: Bartók – filmvetítés és beszélgetés
Május 6-án (vasárnap) 16.00 órától Sipos József Bartók Béla életéről készült dokumentumfilmjével adóznak az egykori zeneszerző emlékének. A filmből – amelyben Bartók Péter (a zeneszerző fia) is szerepel-, kiderül, milyen volt a mester magánemberként, hogyan viszonyult a hazájához, és milyen közéleti személyiség volt, emellett betekinthetünk levelezésébe valamint naplójába is, hogy ezáltal jobban megismerhessük különleges, szomorú életét.
A belépés díjtalan!
A további programokat a Budapest Music Center weboldalán megtalálod, jegyet pedig személyesen az InterTicket országos Jegypont hálózatában, vagy itt vásárolhatsz.
A képek forrása: www.bmc.hu