Tegnap este a Várkert Bazárban döntöttek arról, mely éttermek érdemlik Budapesten a Michelin-csillagot, ekkor mutatták be a 2018-as európai Michelin-kalauzt is.
A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte az egy-egy Michelin-csillagát, az az első étterem pedig, mely duplázott a kitüntetésből és két Michelin-csillagot is kapott az Onyx lett.
A Michelin-kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon.
Mészáros Ádámnak, az Onyx séfjének Michael Ellis, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója adta át az elismerést jelképező séfkabátot és a kiadványt, amelyben ezúttal két csillaggal szerepel az étterem.
A séf elmondta, hogy az Onyx konyháján nagyon sok műhelymunka folyik, a csapat minden tagjának van lehetősége az ötletelésre. Mészáros Ádám 2016 augusztusában vette át az Onyx vezetését, kezdetben azon dolgozva, hogy megmaradjon a korábban már elnyert Michelin-csillag. Mint mondta, rengeteg energiát fektettek a megújulásba is.
„Biztosan teher is bizonyos szinten a két Michelin-csillag. Eddig is sok múlt rajtunk, hiszen nagyon fiatalon vettem át a konyhát, de a csapattal mindig is célként lebegett a szemünk előtt, a két csillag. Azt, hogy ez ilyen gyorsan megtörtént, azoknak köszönhetem, akik mellettem állnak és dolgoznak”
– emelte ki Mészáros Ádám.
A budapesti gálaeseményen mutatták be a 2018-as európai Michelin-kalauzt (Michelin Main Cities of Europe Guide 2018). Öt ország, Magyarország mellett Görögország, Ausztria, Lengyelország és Csehország is a magyar fővárosban tudta meg azt, hogy az előző évhez képest mely éttermeik tarthatták meg, vesztették el vagy éppen érdemelték ki újonnan csillagaikat. Több mint 100 olyan séf érkezett Európából, akik Michelin-csillagos éttermeket képviseltek, ők köszöntötték azokat, akik a budapesti gálaeseményen tudták meg, hogy csillagot kapott az éttermük.
A Michelin egy új díjat is átadott, mely annak a séfnek járt, aki mentorként a legtöbbet tette a fiatal tehetségek inspirálásáért. A díjat a francia Christian Constant érdemelte ki. Emellett bejelentették a legtehetségesebb ifjú séfnek járó díjat is, amelyet tavaly osztottak ki először. Ezt ebben az évben a 27 éves brit Niall Keating kapta.
A díjátadó gálán Alexandre Taisne, a Michelin Food & Travel vezérigazgatója kiemelte: Budapest tökéletes helyszín arra, hogy ezt a nagyszabású esemény vendégül lássa és hogy itt ünnepeljék Európa Michelin-csillagos éttermeinek séfjei a Michelin-család új tagjait. Michael Ellis, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója pedig megköszönte mind a nagyjából 120 ide érkező séfnek azt, hogy eljöttek és azt mondta: ezzel a budapesti esemény a gasztronómiai tehetség egyik legnagyobb gyűjtőhelyévé vált a Michelin Guide történetében.
MTI