10 budapesti étterem vár különleges francia menüsorral szerdán – Goût de France 2018

Világszerte több mint háromezer vendéglátóhely kínál francia menüt március 21-én, a Goût de France gasztronómiai világünnep keretében, amelyhez idén huszonöt magyar étterem csatlakozik.

Az egyszerre öt kontinensen, több mint 150 országban zajló eseménysorozat negyedik éve mozgósítja az éttermeket és a séfeket világszerte. A résztvevők hagyományosan franciás menüsort kínálnak ilyenkor. Az éttermek novembertől pályázhattak a részvételre a francia kulináris hagyományt középpontba helyező menüsorokkal. A résztvevők listáját egy séfekből álló nemzetközi zsűri hagyta jóvá a nagykövetségek segítségével, ügyelve a menük minőségére és összetételére – mondta el az MTI-nek Franciaország magyarországi nagykövete.

Éric Fournier kihangsúlyozta, a kezdeményezésnek elsősorban az az üzenete, hogy

a francia gasztronómia ugyanannyira fontos kulturális örökség, mint a francia zene, irodalom vagy film.

A Goût de France ezt az örökséget a helyi séfek tudásával ötvözve mutatja be. Nem fúziós konyháról van szó, hiszen a magyar séfek francia menüsorokat főznek, de a saját tudásukra, fantáziájukra is hagyatkozva.

A diplomata elmondta, a gasztronómiai ízlés Franciaországban is változik, a sokfogásos otthoni, nagycsaládi ebédek hagyománya már nem olyan erős, mint néhány évtizede. Cserébe az emberek többet járnak étterembe – gyakran az egyszerűbb fogásokat, a könnyedebb szószokat keresve -, ahol a séfek kreativitása általában már fontosabb, mint a tradíciók pontos követése. Ezzel párhuzamosan pedig zajlik a hagyományos alapanyagok, élelmiszerek újrafelfedezése.

Némi kihívást jelent most a szervezők számára, hogy a Gout de France első alkalommal egy konkrét régiót, Nouvelle Aquitaine-t állítja a középpontba, hiszen külföldön nem mindenki tudja, hol van ez a tartomány – ismerte el a nagykövet. Ha viszont a bordeaux-i borokról, az arcachoni osztrigáról, a cognacról, az armagnacról, a helyi kacsáról, libamájról, baszk sajtokról hallanak, ezek a termékek rögtön ismerősek lesznek számukra.

Talán ahhoz is sokan kedvet kapnak, hogy ellátogassanak Délnyugat-Franciaországba, hiszen Budapestet és Bordeaux-t most már közvetlen repülőjárat köti össze, és Bordeaux-ban nemrég nyílt egy nagyszerű, interaktív bormúzeum is.

Éric Fournier szerint a két nemzet gasztronómiáját összeköti az is, hogy számos magyar séf és borász tanult Franciaországban, így például a Laposa Birtokon, a Badacsony oldalában együtt élvezhetők az igazi francia ízek a nagyszerű helyi borokkal. De van példa az ellenkező irányra is: Berecz Stéphanie például a Loire mellől települt Tokajba, és készít ott francia tudással magyar borokat, mondta el a nagykövet.

A Goût de France kezdeményezésben résztvevő magyar éttermek listája

Budapest (10)

Béterv Lakásétterem, Borssó Bisztró, Gundel, Jardinette, Kolette Bistro, Kollázs étterem, La Perle Noire, Larus étterem, Paris Budapest, Pavillon de Paris

Budakeszi

Budai Gesztenyés Nagyvendéglő

Debrecen

IKON Étterem

Miskolc

Végállomás Bistorant

Szeged

Boros Kakas

Szentendre

Promenade Vendéglő

Veszprém

GUSTO13 Bistro&Delicate

Illetve az Accor szállodalánc 9 étterme: Palace Restaurant, My Bar, Café Alba Restaurant, Ibis Budapest Aero, Budavár Restaurant, Mirage Restaurant, NOVO2 Cafe lounge bar, Ibis Kitchen lounge, NOVO2 Lounge Bar