Még mindig döbbenten állunk a tény előtt, hogy Fábián Juli nincs többé. A sokszínű énekesnő munkássága, dalai sokakat inspiráltak, rajongókat és szakmabelieket egyaránt.
Május 6-án a Budapest Parkban jótékonysági koncerttel adóznak emléke előtt egykori zenésztársai és barátai, akik Juli életpályáját követve adják elő legkedvesebb, legsikeresebb dalait. Az énekesnő legsikeresebb együttese, a Zoohacker is színpadra lép, nemzetközi és hazai pályatársakkal egyetemben. A befolyó bevételt nemes célra fordítják: aki jegyet vált, a Fábián Juli tiszteletére létrehozott Fábián Juli Alapítványt támogatja. Az alapítvány célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a zenészeknek, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak dolgozni, így elesnek a pénzkereset lehetőségétől.
Program
A tervezett programban Juli kedvenc zenekarai is helyet kaptak, ott lesz például a Punnany Massif, a Magna Cum Laude és a Ladánybene 27 is. Az eseményről bővebben itt olvashattok.
19:00 Gyárfás István Trió és vendégei
Közreműködik: Berki Tamás és Molnár Enikő
19:45 Random Trip
Közreműködik: MC Kemon, Wolfie, Vitáris Iván, Judie Jay, Tátrai Tibor és Dés László
21:00 Fábián Juli & Zoohacker zenekara vendégszólistákkal
Közreműködők: Bata István, Delov Jávor, Gábor Andor, Palásti Kovács Zoltán Zoohacker, Premecz Mátyás és Udvarhelyi Gábor
Vendégszólisták:
– Palya Bea
– Sena Dagadu
– Tóth Vera
– Wolf Kati
– Micheller Myrtill
– Jónás Vera
– Mező Misi
– Carl Avory (UK – A)
– Big John Whitfield (USA – A)
– Johnny K. Palmer
Hangszeres szólisták:
– Jász András
– Subicz Gábor
Fábián Juli kedvencei: Punnany Massif, Magna Cum Laude, Ladánybene 27