6 budapesti vendéglátóhely húsimádóknak

A magyarok nem csak simán sok húst esznek, mondjunk inkább, hogy húsimádó nemzet vagyunk. Reggelire, ebédre, vacsorára. Sőt, néha még tízóraira és uzsonnára is lecsúszik egy párizsis zsömle. Ha előbbinél valamivel magasabb színvonalra, de változatlanul húsra vágynál, mutatjuk, merre indulj.

Fire Churrascaria Steakhouse

1052 Budapest, Petőfi tér 3-5.

Budapest egyik legexkluzívabb étterme brazil stílusú BBQval, azaz több mint 20 különféle, churrasco eljárással grillezett hússal és autentikus rodízio típusú felszolgálással várja vendégeit. Míg előbbi nyílt láng felett grillezett, nyársra húzott marha-, sertés-, bárány- és szárnyashúsokra utal, a rodízio service az all-you-can-eat és az á la carte éttermek különös egyvelege Latin-Amerikából. Ezekben a rodízio éttermekben a vendégek szabadon szedhetnek a svédasztalról, ami rendre meg van pakolva előételekkel, salátákkal és levesekkel, majd a húsnyársakkal az asztalok között szlalomozó felszolgálók a vendégek tányérjára szelik a kívánt húst. Így megy ez a Fire Churrascaria Steakhouse-ban is.

Megkóstolhatod a kéksajtos filet mignont, az édes-chilis csirkeszárnyakat, de mini sajtburgert is ehetsz, más egyedi fűszerezésű húscsodák mellett. Köretet (szarvasgombás burgonyapüré, fetasajtos polenta és egyéb különlegességek) és desszertet az á la carte menüről rendelhetünk. Irány a Petőfi tér a hamisítatlan latin gasztronómiáért!

húsimádó helyek

Prime Steakhouse

1051 Budapest, Sas utca 18.

A főváros szívében, a Szent István Bazilikától néhány utcányira található Prime Steakhouse Budapest egyik legkiválóbb étterme, köszönhetően a modern konyhai eljárásoknak, impozáns á la carte menüjének, páratlan bor- és koktélkínálatának és a figyelmes kiszolgálásnak. A kifinomult, ugyanakkor barátságos enteriőr tökéletes helyszínéül szolgál egy üzleti ebédnek, egy romantikus vacsorának, szülinapi ünneplésnek vagy családi összejövetelnek. Az étteremben olyan klasszikusokat kóstolhatunk, mint a francia hagymaleves vagy a Cézár saláta, de persze a tradicionális magyar ételekből sincs hiány, mint a gulyásleves vagy a grillezett libamáj. Különféle filet mignonok (Omaha, Creekstone, Wagyu, stb.) is az asztalra kerülnek, izgalmas szószok társaságában. Kötelezően ajánlott vendéglátóhely húsimádóknak.

Belvárosi Disznótoros

1075 Budapest, Király utca 1.

1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 17.

A Belvárosi Disznótoros két központi elhelyezkedésű egységének hála, nem kell elhagynunk a belvárost, ha egy jó magyar kolbászra, csülökre, hurkára vagy rántott/grillezett húsokra vágynánk. A hentesboltok és gyorséttermek jól ismert jellemzőit magán viselő Belvárosi Disznótoros bőséges húsételeket kínál, különféle saláták és köretek mellett, amiket elfogyaszthatunk helyben vagy kérhetünk elvitelre. Mindkét hely különösen népszerű a környékbeli irodák dolgozói körében, így érdemes számolni egy kisebb-nagyobb sorral a déli órákban. A Károlyi Mihály utcában még velünk is összefuthatsz!

húsimádó helyek

Lóca

1051 Budapest, Október 6. utca 3.

A budapesti belváros élmények, tradíciók és hagyományok bölcsője a fine dining éttermek, gourmet falatok és néha bizarrnak tűnő fogások kavalkádjában, mégis kiemelkedő közülük a Lóca étterem, mely bár csak pár hónapja népszerűsíti az autentikus magyar konyhát, mégis mindenki azonnal a szívébe zárja. Hogy miért?

Nem csak azért, mert egy talpalatnyi kulináris mennyország, ahol komoly magyar értékeket őriznek – nem csak ízekbe, de kultúránkat is meghatározó népművészeti és képzőművészeti remekművekbe zárva, hanem azért is, mert a Lóca minden apró részletében ízlésesen ott hordozza népi motívumainkat, az italpulttól egészen a teraszig. A falusi kredencek, a gyönyörűen megmunkált fa bútorok és a klasszikus formákat követő faragások mind felidézik a magyar vidék szellemét. Különlegességük pedig nem csak antik jellegükben rejlik, hanem az őket díszítő, kézzel festett virág motívumokban is, melyek egy hagyományőrző magyar néni kezének munkáját dicsérik.

Ebben a kellemes hangulatban vártuk egy lócán ücsörögve, hogy elénk kerüljön egy igazi kolbászokkal, sajtokkal és zöldségekkel gazdagon megpakolt “paraszt deszka”, hogy aztán friss kenyeret törve elfogyaszthassuk előételként.

A vendégeket ”Jó étel, jó bor, jó tulaj” felkiáltással fogadó üzletvezető ajánlotta nekünk a mesés csemegét. Innentől vakon bíztunk benne és nem bántuk meg. A sort egy zománcozott kis lábasban gőzölgő kolbászos burgonyalevessel folytattuk, melyet jó magyar szokáshoz hűen megkoronáztunk egy kis tejföllel. Főételként egy kiadós T-Bone steak hevert előttünk egy tisztességes méretű tányéron, pirított burgonyával és kevert salátával. A szaftos marhahús pont a legideálisabb módon volt átsütve és ízlésesen fűszerezve, igazi ínyencfalatokat teremtett a szakács. Mivel nincs jó magyar étterem jó halétel nélkül, így próbára tettük a séfet egy kárpáti módon elkészített harcsafilével, melynek finom tejszínes mártását tökéletes érzékkel hintette meg egy leheletnyi kaporral, ezzel fenséges ízélményt nyújtva.

Ez a tökéletes menü nem is lehetett volna kellemesebb, ha nem fejeljük meg a ház borkóstolójával. A lelket és ízlelőbimbókat megörvendeztető hazai borkülönlegességek kivétel nélkül magukkal ragadtak bennünket, páratlanul kiemelve igazi magyar lakománk ízeit! Ha igazán ízletes és tradicionális ételekre vágysz, látogass el a Lóca étterembe és fedezd fel a méltán híres magyar konyha izgalmas fogásait!

Vágódeszka

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 40.

A Budapest szívében található Vágódeszka új megvilágításba helyezi a kolbászokról alkotott elképzeléseinket, ízekben és formákban egyaránt. Aki ide betér, annak mindenképp ki kell próbálnia az általuk készített és népszerűvé vált Robucit, amit saját Deszkalecsójukkal és a vendég által kiválasztott kolbász „újragondolásával” tesznek felejthetetlenné. Változatos kínálatukkal nem csak a hagyományos ízek kedvelőinek, hanem a modern fast-food szerelmeseinek igényeit is kielégítik. Ha a Bazilika felé visz az utad vagy az Arany János utca környékén jársz üres hassal és valami laktatóra egyben különlegesre vágysz, erre a helyre mindenképp érdemes betérned.

húsimádó helyek

Why Not Bistro

1056 Budapest, Belgrád rakpart 18.

2016 októberében a Belgrád rakpart egy gasztronómiai színfolttal gazdagodott a Why Not Bistronak hála, ami barátságos atmoszférával, minőségi ételekkel és korrekt árakkal várja vendégeit. A vegán ételektől a hagyományos magyar fogásokig mindent megtalálsz az étteremben, amire csak vágysz, legyen az paprikás csirke, mangalica, gulyásleves, marhapörkölt vagy palacsinta. Ha szívesen fogyasztanád el vacsorádat gyönyörű panorámával a budai Citadellára, ne is keress tovább! A Why Not Bistro tökéletes választás.

húsimádó helyek