A 10 legjobb film 2017-ben

Az év vége felé közeledve ideje egy kicsit összegezni, mi is történt 2017-ben. Kezdjük egy alapos és szigorúan szubjektív filmmustrával. Összegyűjtöttük azt a 10 filmet, melyek idén kerültek a mozikba, és bármikor újra tudnánk nézni. Következzen a mi top listánk!

 

10. Viszkis

A híres (vagy inkább hírhedt) Viszkis alakját aligha kéne bemutatni bárkinek. Az Erdélyből a ’90-es évek elején  Magyarországra költözött Ambrus Attila, alias a Viszkis azzal írta be magát a köztudatba, hogy tucatnyi bankot rabolt végig, mielőtt elkapták volna. A filmben nemcsak a bűncselekmények izgalmait jelenítik meg, de a Viszkis gyerekkorát is megismerhetjük, hogy teljessé váljon a kép: hogyan és miért vált bűnözővé Ambrus Attila. Akár ismered a Viszkis történetét, akár nem, must have film.

(A Viszkist alakító Szalay Bencével készült interjúnkat itt olvashatod.)

9. Gyilkosság az Orient Expresszen

Minden Christie-rajongó majd’ kiugrott a bőréből, amikor kiderült, hogy mozifilmet forgatnak az írónő Gyilkosság az Orient Expresszen című filmjéből. A film legnagyobb érdeme, hogy szinte alig változtatott az eredeti sztorin, na meg az sem mellékes, hogy fantasztikus színészek játszanak benne (például Michelle Pfeiffer vagy Judi Dench). Egyedüli fájó pont a filmben a Poirot-ot formáló Kenneth Branagh, aki nem tudja felvenni a versenyt a TV-sorozat Poirot-jával, David Suchet-vel. (Amit nagyban köszönhet a borzalmas bajszának.)

8. Szárnyas fejvadász 2049

A film nagyon szélsőséges indulatokat váltott ki a nézőkből: valaki imádta, valaki utálta. Tény és való, hogy a film egy kicsit vontatott, az igazi Szárnyas fejvadász fanokat ez nem tántoríthatja el. Főleg, hogy a film nagy részét nálunk, Budapesten forgatták. Szerintünk az ikonikus film az első részhez méltó folytatást kapott.

7. Kingsman 2. – Az aranykör

A tini James Bond kalandjait csak imádni lehet. Jó, jó, Colin Firth „feltámasztása” picit talán erőltetett volt, de még ezzel együtt is egy nagyon izgalmas, pörgős, helyenként pedig vicces filmmel van dolgunk, ami sokkal jobbra sikeredett, mint ez első. Nagyban köszönhető ez Julianne Moore fantasztikus karakterének és alakításának is.

6. Wonder Woman

A 2017 a DC éve volt. A Wonder Woman az eddigi legsikeresebb filmjük lett, ami érthető is. A gyönyörű Gal Gadot-ot minden férfi naphosszat képes lenne nézni, de azért akciójelenetből is akad bőven a filmben, melyek nem hagynak unatkozni. Egy szó mint száz, végre a DC-nek is sikerült a jó színészi gárda mellé megtalálni a megfelelő rendezőt, cselekményt és látványvilágot.

5. Széttörve

Ha szereted a beteg filmeket, akkor lehet, hogy a te listádban a Széttörve egészen az első helyig jutott volna. Egy disszociatív identitászavarban szenvedő férfi foglyuk ejt három tinédzsert, akik megpróbálnak szabadulni tőle. James McAvoy remekül alakítja a tudathasadásos, több személyiséggel rendelkező őrültet, aki a film végére teljesen szétcsúszik. Na jó, a film végén sajnos itt is van egy kis logikátlanság, de erről inkább feledkezzünk is el. A lényeg, hogy a film beszippant és a megnézése után sem ereszt.

4. Viktória királynő és Abdul

A Viktória királynő és Abdul a brit uralkodónő mindeddig kevésbé ismert történetét meséli el. Miután Viktória férje meghalt, a királynő mély depresszióba esett, melyen csak az Indiából származó Abdul tudott segíteni. Természetesen a királynő személyzete és családtagjai rossz szemmel nézik a keletről származó férfit, akiről hiába feltételezik, hogy hátsó gondolatai vannak, Abdul csakis őszinte érzésekkel és alázattal közeledik Viktória királynőhöz.

3. Testről és lélekről

A jó magyar filmekből sem volt hiány idén, legnagyobb örömünkre pedig a nemzetközi figyelmet sem kell mellőzniük a hazai alkotásoknak. Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről nemcsak a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el, de alig egy hete a főszereplő Borbély Alexandra az Európai Filmakadémia legjobb női főszereplőnek járó díjat is megkapta.

Az Alexandrával készített interjúnkat, melyből kiderül, mit is gondol valójában az általa megformált karakterről itt olvashatod.

2. Dunkirk

Christopher Nolan legújabb filmjétől sokat vártak, és nem is kellett csalódniuk a rajongóknak. A Batman-filmek rendezője hozta a szokott formáját, és nagyon érdekes, lebilincselő hangulatú filmet készített. A második világháború idején játszódó, a franciaországi Dunkerque melletti hadi eseményeket bemutató film folyamatos feszültségben tartja a nézőt, hála többek között a színészeknek (Tom Hardy, Harry Styles) és Nolan zsenialitásának.

1. AZ

Belátjuk, egy kicsit talán elfogultak vagyunk (hiszen még a FUNZINE halloweeni bulija is az Azról szólt), de egész egyszerűen nem tudunk betelni az Azzal. Stephen King híres és rendkívül hosszú könyvének második filmes adaptációja a King-történetének csak a felét, a régebbi idősávban játszódó eseményeket mutatja be. Ennek azért kell örülni, mert azt jelenti, hogy a filmnek lesz második része is, méghozzá 2019-ben. Az Az nem egy vérbő, bugyuta horrorsztori, sokkal mélyebb jelentése van a filmnek, mely a barátságról, hűségről és az összetartozásról szól.