Vállalkozz stílusosan! – A Design Héten indul a Funzine előadás-sorozata

Mit jelent sikeresnek lenni? Mit jelent elég bátornak lenni ahhoz, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket álmaink megvalósításáért? A Funzine tizenegy év után egy ilyen lépésre szánja el magát – teljesen új arculattal köszönti olvasóit. Ennek örömére egy előadássorozatot indítunk, mely első állomása a Design Héten lesz, október 10-én a HILDA Budapestben. Az előbb feltett kérdésre ez alkalommal meghívott vendégeinktől várjuk a válaszokat és hírnevük történetét.

Marton Ancsa – Art on Me
Marton Ancsa a ruhatervezésen kívül más kreatívipari területről is inspirálódott, viszont az Art on Me megalapítása volt az első mérföldkő a sikerhez vezető úton. A név kötelez – hiszen a márkanév az általa tevezett ruhákhoz hasonlóan belőle született meg. 2011 óta álmodja meg különleges darabjait. Kollekciói kinőtték az első butikot és ma már két Art on Me-üzletben válogathatunk.

Hadnagy Tímea – Chez Elles
A tehetség előbb-utóbb előbújik mindenkiből – Timi a legjobb példa arra, hogy egyesekből rendkívül hamar. 2013-ban alapította meg másodmagával a Chez Elles világát, mely annyit jelent, „nálunk, lányoknál”. A stúdió azóta csak az ő nevét fémjelezi. Legyen szó étteremről, lakásról, galériáról vagy akár egy barber shopról, Timi fiatalos lendületével és szakértelmével életet és stílust visz ezekbe a terekbe.

Weiler Péter – képzőművész
Amerikában az Art Institute of Philadelphia főiskolán tanult, majd 1995-ben visszatért Magyarországra, és hazai terepen folytatta a festést. Tehetsége nem csak a képzőművészet, hanem a vállalkozásfejlesztés területein is megmutatkozik. A jótékonykodás is közel áll szívéhez – a James Dean Riport képeinek reprodukcióit hajléktalanoknak ajánlotta fel, hogy azt saját hasznukra értékesíthessék. 2008-ban kiadott könyve, a Márai-véletlen hatalmas siker lett, mely németül is megjelent.

Huszár András – Hello Wood
Huszár András mindig is épített valamit, és nem csupán azért, mert építész. Sokan a falaknál és sarokablakoknál jóval többet köszönhetnek neki: alkotótábort, osztályfőnöki órát, segítséget, ötleteket, inspirációt. A fiatal építész a Hello Wood egyik alapítója, a „túlórák után ma is tervez házakat”, de főleg az alkotótáborból kinőtt projektre fókuszál. A Hello Wood piaci megrendelésekből él év közben, installációkkal válaszolnak problémákra vagy feladványokra, és közben fontos társadalmi üzeneteket juttatnak célba – mostanra már a határon túlra is.

Füleki Bálint – MOBILSOFA

Füleki Bálint designer, a MOBILSOFA Event Design Stúdió alapító-tulajdonosa. Kirakatrendezőként kezdte a szakmát, majd megalapította saját design vállalkozását. Mára egy 45 főt foglalkoztató cég vezetője. A Budapesti központ mellett 3 éve Dubaiban nyitották meg közel-keleti képviseletüket. Az egyedi díszletek tervezése mellett, a stúdió egy saját fejlesztésű eszközparkot is piacra dobott, ami kifejezetten rendezvények kialakítására fejlesztettek ki. A Design Hét keretében ünneplik a cég fennállásának 20. évfordulóját, és itt mutatják be legújabb bárpult kollekciójukat is.

 

Ne feledjétek tehát:

Design Hét Budapest

Have a talk with Funzine – Vállalkozz stílusosan

A jelentkezés regisztrációhoz kötött: designfunzine.eventbrite.com

október 10. 18:00

HILDA Budapest