4 ok, amiért érdemes kilátogatni a Gyulai Várszínház utolsó napjaira

Az 54. Gyulai Várszínház a végéhez közeledik: augusztus 12-én bezárja kapuit az összművészeti fesztivál. Aki még nem vett részt egy programjukon sem, azért; aki pedig már tudja, miért érdemes lelátogatni Gyulára, azért siessen le még egy utolsó előadás erejéig a jövőhét folyamán. 

Majdnem valaki – 08.07. 20:30 – Várszínpad

Udvaros Dorottya zenés estjén a 2015-ben megjelent, Majdnem valaki c. albumáról hallhatunk részleteket, melynek dalait a legendás Bereményi Géza írta.

Apám ablakából az ég – 08.09. 20:30 – Tószínpad

Szerda este a Magyar Állami Népi Együttes Apám ablakából az ég című előadását nézhetjük meg, ami az apa-fiú kapcsolat árnyalatait, hullámvölgyeit járja körbe.

A háromágú tölgyfa tündére – 08.11. 16:00 – Várfürdő

Mind jól ismerjük a Háromágú tölgyfa tündére népmesét, melyet ezúttal Fabók Mariann ad majd elő, némi mesemondással, bábjátékkal, népi énekléssel és élő népzenei kísérettel tarkítva.

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – 08.11-12. 20:30 – Várszínpad

Az összművészeti fesztivál méltó zárásaként pedig egyik legnagyobb magyar író drámáját láthatjuk, a Gyulai Várszínház és a Maladype Színház tolmácsolásában.