7 remek hely a Kálvin téren, amit ki kell próbálnod

A Kálvin tér közel áll a szívünkhöz, mivel a szerkesztőségünk is itt van, és az ablakunkból minden nap láthatjuk (és hallhatjuk) a téren keresztülzakatoló villamosokat. Mivel a Funzine csapata nem csak konyhatündérekből áll, gyakran előfordul, hogy leugrunk egy közeli helyre, hogy levadásszuk az ebédünket, most pedig összegyűjtöttük nektek azt a 7 helyet, amit a legjobban szeretünk a közelben. 

Jókenyér

1053 Budapest, Kecskeméti u. 5/a

Néha már munkába menet magunkhoz kell venni egy kis elemózsiát – és persze kávét, hogy teljesen felébredjünk, mire beérünk az irodába. Ilyenkor mindig a Kecskeméti utcában lévő Jókenyérhez térünk be. Kávéik közül mi a lattéra voksolunk, reggelinek pedig általában a teljes kiőrlésű lisztből készült kakaós csigát választjuk, ami az egyik legjobb a városban.

Belvárosi Disznótoros

1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 17.

A Belvárosi Disznótorosok közül hozzánk a Károly Mihály utcai esik a legközelebb. Húsimádó kollégáink törzshelyén a sertésszűz a favorit, de a rántott gomolya és rántott sajt is isteni. A köretek közül leteheted a voksod a kevésbé diétás, ám annál finomabb házi sült krumplira, vagy (ha számítanak a kalóriák) számos salátavariáció közül választhatsz. Annak pedig külön örülünk, hogy mindenből rendelhetünk féladagot is.

VegaCity

1053 Budapest, Múzeum körút 23-25.

A VegaCity azért szerepel a listánkon, mert tökéletesen bebizonyította, hogy a vegán/vegetáriánus ételek is lehetnek finomak és ízletesek. Meleg főtt ételeken kívül számos házi készítésű hamburgerspecialitás, glutén- és cukormentes desszertek, szendvicsek, frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek és smoothie-k is kaphatóak itt. Kiemelt hamburger különlegességük a Gandaburi, ami nem csak vegán, de gluténmentes is. Desszertjeik általában nyírfacukorral készülnek, de vannak datolyával, banánnal édesített sütemények is. Különleges tortájuk a „mindenmentes torta”, mely egy gluténmentes csicserilisztből készült piskótatorta, datolya-banán alapú édesítéssel. Isteni!

Rukkola

1082 Budapest, Baross utca 1.

Maradva az egészséges vonalnál, a Baross utcai Rukkola is gyakran segítségünkre siet, amikor megéhezünk délidőben. Salátáikat különböző színekről nevezték el, melyek közül a mi kedvencünk a sárga, benne aszalt áfonyával, almával, kesudióval, spenóttal és gorgonzolával. Saláták mellett szendvicseket is ehetsz, ha valami laktatóbbra vágynál, de a limonádéjukat is érdemes kipróbálni.

Leves.

1053 Budapest, Vámház körút 14.

Ma már szinte minden utcasarkon levesezős helyekbe botlunk, de az egyik első, és számunkra az igazi továbbra is a Leves. marad és pont. Naponta 5 különböző levesből választhatunk, melyeket feltétekkel tehetünk még finomabbá. Ha a leves megvolt, sétálj pár háztömbnyit az Astoria irányába, mígnem elérkezel a leveses fiúk másik remek találmányához, a Pastához, ahol meg fogsz lepődni, de tésztaételekkel fognak fogadni.

Fecske Presszó

1085 Budapest, Baross utca 10.

Egyetemistaként szinte naponta (na jó, kicsit túloztunk, inkább csak havonta) megfordultunk a Szabó Ervin Fővárosi Könyvtárban. Könyvmolykodásunk előtt vagy után pedig gyakran betértünk a Fecske Presszóba, és sokszor még most is kiugrunk az irodából ide, ha megéhezünk. Heti menüjük, mely levest és főételt, sőt, még desszertet is tartalmaz elég jó árban van, de bármire is essen a választásod, nem itt fogsz legatyásodni, az tuti.

Pink Cadillac California

1092 Budapest, Ráday utca 22.

„A pizza olyan, mint a szex: ha nem nagyon jó, akkor is lenyomok egyet”, mondta Woody Allen és a Pink Cadillac ezt vallja. Bár a Cadillac elsősorban a pizzákra és az olasz gasztronómiára gyúrt rá, akad azért itt még másféle finomság is, például remek hamburgerek vagy finom desszert. Nyugodtan nyomhatod neki a gázt.