Így néz ki a világ sörtérképe

 

Nyáron kívánjuk leginkább a hűsítő italokat, például egy nagy pohár habos, aranyló sört. Egy lelkes kutatómunkának köszönhetően most elkészült a világ sörtérképe, melyről több mint 100 ország kedvenc sörmárkája került fel. 

Az elmúlt években eszméletlen módon beleszerettünk a kézműves sörökben, de a hagyományos söröket is kedveljük még mindig, így bátran sétálunk be nyáron egy sarki közértbe, hogy a végeláthatatlan kínálatú polcokról leemeljük a kedvencünket.

FOUR HANDS MALE AND FEMALE TOAST WITH MUGS OF BEER

Mert van kedvenc, olcsóbb és drágább kategóriában is, ugyanis általában nem úgy iszunk sört, hogy „jó lesz az, sör csak sör”. Szeretünk válogatni, akár az ital kiszerelése, csomagolása alapján, vagy az üveg, netán doboz tartalma szerint, és ha egyszer jó döntést hoztunk,  képesek vagyunk márkahűek maradni éveken keresztül.

Hogy Magyarországon mennyi sörfajta van, azt nem tudjuk, de a Vinepair oldal összeállított egy térképet a világ országainak legnépszerűbb sörtermékeiről, hogy lássuk, melyik ország mit kortyol szívesen a Duna (vagy egy tenger) partján, munka után, esetleg szórakozás közben, vagy tulajdonképpen akármikor.

 

A több mint 100 ország legnépszerűbb sörét hosszas kutatómunka előzte meg, mely során a vállalti irattárakból, kutatási jelentésekből és több tucat forrásból hámozták ki, hogy melyik ország miből is iszik legtöbbet. A térképen azok az országok nem szerepelnek, ahol nem kaptak friss vagy netán meggyőző adatokat, de így is épp elég látványos, hogy sörfogyasztás szempontjából is milyen színes bolygón élünk.

Mi például jól láthatóan a Borsodit isszuk a legtöbbet  a felmérés alapján, míg a szlovák szomszédok a Zlaty Bazantra esküsznek:

Bár ezek a termékek csak egy maroknyi multi céghez tartoznak, azért jól látható, hogy minden térség mást szeret, nincs két egyforma ízlés, minden országnak megvan a saját söre. Javasoljuk, hogy induljunk el mi is egy üveg behűtött sörért, üljünk ki vele a szabadba a barátokkal, lazítani, hiszen nyár van, most kell a jó időt kiélvezni!

A világ sörtérképét IDE kattintva lehet teljes méretben böngészgetni.